Az élet maga az Út

Az életünk döntések sorozata. Minden döntés elmélyíti az Utat, amelyet választunk és jelentéktelenné teszi a többit. Mégis muszáj meghoznunk a döntéseinket - akkor is, ha fáj; akkor is, ha nem tudjuk, mi fog történni...
Mert az Élet nem valamin túl vár ránk - az élet maga az Út.

Én gyakran elvesztem a jövőben vagy a múltban. Pedig elsősorban a Jelent kell meglátnunk és azt, hogy Itt és Most hogyan tehetnénk azt jobbá. Hiszen minden, amit a jelenben teszünk és átélünk, attól lesz a jövőnk olyan, amilyen. Az egyetlen cél, hogy a jelen pillanatban beteljesítsük a feladatunkat. Elfuthatunk előle, de nem érdemes. Belemenekülhetünk a jövőbe, de ha a jövőt kergetjük, a jelen pillanat elmegy mellettünk. Pedig mindig a jelen pillanat hordozza magában a szépségeket. A jövőt itt és most alakítjuk. A Sorsunkat mi magunk formáljuk.

Sokszor olvasták a fejemre, hogy illúzióvilágban - vagy még rosszabb: árnyékvilágban élek, nem pedig a valóságban. És nem értettem - nem akartam érteni. Mert azt gondoltam, hogy a világom attól lesz olyan, amilyen, ahogyan megteremtem. Hogy minden és mindenki, ami körülvesz, akit beletettem a világomba, az én vagyok. Nekem tetszett ez a világ és azt gondoltam, az én valóságom több mint az élet, mert boldog vagyok benne. Azt gondoltam, az én világom a Fény és az ő valóságuk pedig az Árnyék. Nem értettem, mitől ÉLET az élet és mitől nem az az enyém. 
 

Aztán megértettem, hogy nem arról van szó, hogy buliról bulira kellene járjak és minden szombat este össze kellene hánynom magam... (persze ez is egy életforma, csak nem az enyém) - hanem az élet döntések és kockázatok sorozata. Én sosem döntöttem és sosem kockáztattam. Mindig rábíztam magam a Sorsra, aki persze meghozta a maga döntéseit – de így a legbrutálisabb tanulófolyamatokat kaptam. (Ettől persze egyre kevésbé nem mertem dönteni, kockáztatni, felelősséget vállalni, hiszen ha az élet mellett ilyen rossz, akkor milyen lehet maga az Élet?) Halogattam a dolgokat és hagytam, hogy döntést hozzanak helyettem mások, holott, ha hónapokig-évekig fáj valami, az sokkal rosszabb, mintha néhány napig vagy hétig fájna.

Már életem kezdetétől bezártam magam egy burokba... azt hittem, ott biztonságos és az élet nem bánt. De a burokban maradni egy idő után fáj, mert kinőjük... Az örömöt megélni csakis a fájdalmon keresztül lehet. A burkot át kell törni és élni kell az életünket. Még ha fájdalmasak is bizonyos döntések, muszáj őket meglépni. Az Univerzum csak a döntéseinket tudja támogatni. Ha nem döntünk, nem támogat - ellenben dönt helyettünk és kőkeményen odateszi elénk, amit meg kell tanulnunk.

Nem kockáztatunk, mert félünk az ismeretlentől, attól, hogy a kockázat csalódással jár és attól, hogy rosszul döntünk. Holott az élet csak egy játék és aki nem kockáztat, nem is nyer. Nem kell túl komolyan venni magunkat és az életet. Bele kell menni azokba a dolgokba, amelyektől a legjobban félünk - mert mi történhet? Vagy rájövünk, hogy a félelmünk alaptalan volt vagy beigazolódik - és akkor mi van? Semmi. Megyünk tovább. Legalább minden kitisztul, tudjuk az irányt és nem kell kételyek közt vergődni tovább.
És nincsenek rossz döntések sem, mert a szívünk mélyén mindig tudjuk az irányt. Minden csak tapasztalás és minden út a tökéletességhez vezet. Csak rá kell lépni. Csinálni kell - ennyi a titok.