fotó: Vizslafotózás
6 éve hallom a hangot, ami azt mondja, legyen vizslám. Erről már írtam, többek között itt: http://reiki-gyogyitas.blogspot.hu/2014/01/ne-akard-engedd-el.html
Sosem tudhatjuk, hogy egy-egy lépés hová vezet és nem látunk rá arra, hogy a látszólag összefüggéstelen dolgok mennyire összefüggenek egymással. Sosem gondoltam, hogy a vizsláktól azt tanulom meg, milyen párkapcsolati hibákat követtem el és hogyan kellene jól kapcsolódnom. Csak hallgattam a hangot, aztán nagy nehezen, 5 és fél év elteltével mertem dönteni. Lett egy vizslám (előbb egy ideiglenes, Gerri, majd Mogyi, akit örökbe fogadtam). És fél év alatt többet tanultam meg tőlük a kapcsolatokról és a szeretetről, mint amit az ezt megelőző 35 és fél évben bárkitől.
Ha tudod, mit kellene tenned, mégsem teszed meg, nem tudsz továbblépni, míg az első lépcsőfokon túl nem jutottál.
Mindig kétségbeesetten kerestem valakit, aki teljességet és boldogságot hoz az életembe. És végül mindig végtelenül egyedül voltam minden férfi mellett. Hiszen bennem nem volt teljesség és képtelen voltam arra, hogy magamban is boldog legyek. A boldogság ugyanis bennünk van. Amíg nincs meg, addig semmi értelme azt várni, hogy majd ő boldoggá tesz. Maradjunk önmagunk mellette, legyen saját életünk és hagyjuk meg neki, hogy ő is önmaga maradhasson. Ez a közös boldogság kulcsa.
A legelső kapcsolataimban megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember fojtogatva érzi magát a másik mellett - mégsem léptem. Nem tudtam, hová mehetnék, féltem a holnaptól, attól, hogyan tartanám el magunkat vagy hogyan boldogulnék egyedül. Nem hittem abban, hogy a meglévő rossz helyett jöhet majd valami új, ami sokkal jobb lesz. Maradtam. Inkább megalkudtam, hagytam magam irányítani és nem fejeztem ki az érzéseimet. Nem mondtam el, mi fáj, azt hittem, a könnyebb út elkerülni a konfliktusokat és a látszatbéke érdekében bármilyen áldozatra hajlandó voltam.
Ma már tudom, ez a nehezebb út. És azt is, hogy mindig csak arrafelé kell menni, ahol jó nekünk, bármiről legyen is szó.
Azután fordult a kocka. Megtapasztaltam a szabadságot és nem akartam nagyon erős kötődést. Feltétel nélküli szeretetre vágytam, de nem álltam még készen rá. Még mindig kapcsolatfüggő voltam, de egyre inkább ráébredtem az erőmre. Akartam is kapcsolatot, de nem akartam, hogy birtokoljanak - éppen ezért szükségszerű volt megtapasztalnom a másik oldalt: korábban nagyon akartak a férfiak és megfojtottak a "szeretetükkel", aztán olyanokkal kapcsolódtam, akik csak kicsit vagy egyáltalán nem akartak engem. Szabadságot és szerelmet akartam egyszerre, de a legnagyobb csapdába kerültem. Minden kapcsolatom és minden illúzióm mélyén az volt a probléma, hogy nem szerettem magam. Egy csöppnyi szeretetért bármilyen megalázó helyzetbe belementem, de közben annyit sérültem, hogy vastag és áthatolhatatlan falat építettem magam köré.
De mint tudjuk, minden úgy van jó. ahogyan van. Lehet,
hogy a "jóra" vágyunk, de éppen a "rosszra" van szükségünk, mert ez
vezet el oda, ahol lennünk kell.
Ugyanis a szeretetlen helyzetek és kapcsolatok oda vezettek, hogy elkezdtem önmagamban keresni a Fényt. Rájöttem, hogy magamban kell meggyógyítani a sérült részeket és kitölteni a hiányokat - ezt nem várhatom senkitől. Minden boldogtalanság, minden méltatlan helyzet, minden illúzió által egyre közelebb és közelebb jutottam az
önszeretethez.
És ha ma meg kellene fogalmaznom, mit várok egy kapcsolattól, nem tudnám megmondani - pedig korábban mindig jó hosszú listám volt. Sőt, igazából semmit sem várok. Az életem teljes - Milánnal Mogyival, a barátaimmal, a családommal, a küldetésemmel, meg a nyerskonyhával... és a hobbijaimmal. Ezer tervem van és valóra is váltom őket, egyiket a másik után, szépen sorban.
És már nem keresem kétségbeesettem, meg sehogyan. Mert tulajdonképpen jó így.
...
Ezt a posztot másfél hónapja kezdtem írni. Hozzátettem, kitöröltem, de sehogyan sem éreztem kereknek. És néhány hete kikerekedett: Petinek hívják, van egy vizslája, ugyanazzal foglalkozik mint én és pont ugyanott tart. Nincsenek játszmák, álarcok és falak - őszinteség van, tisztaság és szeretet.
Na persze a próbákat ki kell állni - fel kell fényesíteni önmagunk árnyékos részeit. De már nem egymás ellen küzdünk, hanem együtt, egymás kezét fogva - mert pontosan tudjuk, hogy egymás segítségével önmagunkhoz kell eljutnunk. Nem bántani és lenyomni akarjuk egymást, hanem felemelni.
Hat éve hallom a hangot, hogy legyen vizslám. Görcsösen kapaszkodtam egy ideális kapcsolat képéhez, illúziókat kergettem, de 5 és fél évig nem lett vizslám - és egyre távolabb kerültem attól, amit szerettem volna. Ám amikor végre átadtam magam és be mertem vállalni, minden megváltozott.
Sosem tudhatod, hogy mi visz közelebb ahhoz, amit igazán szeretnél. Ha hallod a hangot, ne legyints rá - tudd, hogy létjogosultsága van. Lehet, hogy látszólag értelmetlennek tűnik - mégis az első lépcsőfok lesz afelé, ami valójában a Tiéd.
Ezt a posztot másfél hónapja kezdtem írni. Hozzátettem, kitöröltem, de sehogyan sem éreztem kereknek. És néhány hete kikerekedett: Petinek hívják, van egy vizslája, ugyanazzal foglalkozik mint én és pont ugyanott tart. Nincsenek játszmák, álarcok és falak - őszinteség van, tisztaság és szeretet.
Na persze a próbákat ki kell állni - fel kell fényesíteni önmagunk árnyékos részeit. De már nem egymás ellen küzdünk, hanem együtt, egymás kezét fogva - mert pontosan tudjuk, hogy egymás segítségével önmagunkhoz kell eljutnunk. Nem bántani és lenyomni akarjuk egymást, hanem felemelni.
Hat éve hallom a hangot, hogy legyen vizslám. Görcsösen kapaszkodtam egy ideális kapcsolat képéhez, illúziókat kergettem, de 5 és fél évig nem lett vizslám - és egyre távolabb kerültem attól, amit szerettem volna. Ám amikor végre átadtam magam és be mertem vállalni, minden megváltozott.
Sosem tudhatod, hogy mi visz közelebb ahhoz, amit igazán szeretnél. Ha hallod a hangot, ne legyints rá - tudd, hogy létjogosultsága van. Lehet, hogy látszólag értelmetlennek tűnik - mégis az első lépcsőfok lesz afelé, ami valójában a Tiéd.
Mogyi és Zserbó
