Írások

 

2014. április 12., szombat

Oszd meg magad és minden a Tiéd

A legtöbbször csak kesergünk azon, hogy mi hiányzik az életünkből. Aggódunk, hogy honnan lesz pénzünk arra, hogy feladjuk az épp aktuális csekkjeinket, vagy azon, hogy el kellene menni nyaralni, de nincs miből; esetleg új ruhákat, autót vagy nagyobb házat szeretnénk. Szüntelenül kattogunk rajta és persze nem jön, amit szeretnénk.

És panaszkodunk, ha épp esik az eső, süt a Nap, fúj a szél, sok a villanyszámla, hosszú a sor a postán és a többi... pedig a sorban végre van időm megnézni az e-maileket; ha esik, akkor pedig gázolhatok a pocsolyákban - nyáron akár mezítláb is. Minden csak hozzáállás kérdése és ha jó dolgokat szeretnénk teremteni, ezen kell változtatnunk.

Ugyanis teremteni egészen egyszerű. Első lépésként adj hálát minden nap - minden apróságnak tűnő dologért. Minden élményért, ami aznap ért, mindenért, amit kaptál és amit adtál, legyen az "jó" vagy "rossz". Hiszen már tudod: minden Téged szolgál. Ha minden nap hálát adsz, egészen megváltozol - már nem keseregsz, azon, ami nincs, hanem rájössz, hogy tulajdonképpen mennyire gazdag vagy - és minden, amire szükséged van, máris az életed része.

Örülj mindennek, amid éppen van, hozd ki belőle a legtöbbet és megváltozik az életed.

fotó: Pinterest

A hálaadás mellett mindent, ami Benned van, azt áramoltasd. Ha a kedvességed, az örömöd, a képességeidet megosztod másokkal, az Univerzum reagál erre és meghálálja Neked. Mindegy, mit csinálsz - a lényeg, hogy ne zárd el magad a Világtól és a többi embertől. Egy kedves mosoly a fásult pénztárosnak, egy bevált recept, amit elmondasz a barátaidnak, hogy ők is örömet szerezhessenek vele másoknak vagy magad elé engedsz valakit a sorban: mind-mind olyan dolgok, amelyek számodra nem nagy áldozatok, mégis odaadtad, megosztottad magad. 

Nekem ilyen például az írás. Egyszer csak felbuggyan bennem egy gondolat, majd egymás után a többi és lassan összeáll egésszé. Amit írok, legtöbbször magamnak írom. Nem tudom, szól-e másnak is, de érzem, hogy a Világ elé kell tárnom és meg kell osztanom Veletek. Tulajdonképpen semmi hasznom belőle (sokszor hallom ezt: miért fektessek energiát valamibe, ami számomra semmiféle előnnyel nem jár?!), mégis muszáj írnom. És fantasztikus érzés olvasni a köszönő leveleket, jó érzés fürdőzni a hálában... mert bennem megszületett egy gondolat, megosztottam és az adott pillanatban valakinek éppen erre volt szüksége. 

És ahogyan Te kiáradsz, a Világ úgy áramlik Beléd: új emberek, lehetőségek, anyagi javak és más csodák jelennek meg az életedben. Ne félj megosztani magad. Áramolj, adj a lényed legmélyéről és aztán ne félj befogadni azt, ami a Tiéd.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 14:44 2 megjegyzés

 

2014. március 26., szerda

EGYütt, EGYensúlyban

fotó: Vizslafotózás

6 éve hallom a hangot, ami azt mondja, legyen vizslám. Erről már írtam, többek között itt: http://reiki-gyogyitas.blogspot.hu/2014/01/ne-akard-engedd-el.html
Sosem tudhatjuk, hogy egy-egy lépés hová vezet és nem látunk rá arra, hogy a látszólag összefüggéstelen dolgok mennyire összefüggenek egymással. Sosem gondoltam, hogy a vizsláktól azt tanulom meg, milyen párkapcsolati hibákat követtem el és hogyan kellene jól kapcsolódnom. Csak hallgattam a hangot, aztán nagy nehezen, 5 és fél év elteltével mertem dönteni. Lett egy vizslám (előbb egy ideiglenes, Gerri, majd Mogyi, akit örökbe fogadtam). És fél év alatt többet tanultam meg tőlük a kapcsolatokról és a szeretetről, mint amit az ezt megelőző 35 és fél évben bárkitől. 

Ha tudod, mit kellene tenned, mégsem teszed meg, nem tudsz továbblépni, míg az első lépcsőfokon túl nem jutottál.

Mindig kétségbeesetten kerestem valakit, aki teljességet és boldogságot hoz az életembe. És végül mindig végtelenül egyedül voltam minden férfi mellett. Hiszen bennem nem volt teljesség és képtelen voltam arra, hogy magamban is boldog legyek. A boldogság ugyanis bennünk van. Amíg nincs meg, addig semmi értelme azt várni, hogy majd ő boldoggá  tesz. Maradjunk önmagunk mellette, legyen saját életünk és hagyjuk meg neki, hogy ő is önmaga maradhasson. Ez a közös boldogság kulcsa.

A legelső kapcsolataimban megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember fojtogatva érzi magát a másik mellett - mégsem léptem. Nem tudtam, hová mehetnék, féltem a holnaptól, attól, hogyan tartanám el magunkat vagy hogyan boldogulnék egyedül. Nem hittem abban, hogy a meglévő rossz helyett jöhet majd valami új, ami sokkal jobb lesz. Maradtam. Inkább megalkudtam, hagytam magam irányítani és nem fejeztem ki az érzéseimet. Nem mondtam el, mi fáj, azt hittem, a könnyebb út elkerülni a konfliktusokat és a látszatbéke érdekében bármilyen áldozatra hajlandó voltam.

Ma már tudom, ez a nehezebb út. És azt is, hogy mindig csak arrafelé kell menni, ahol jó nekünk, bármiről legyen is szó. 

Azután fordult a kocka. Megtapasztaltam a szabadságot és nem akartam nagyon erős kötődést. Feltétel nélküli szeretetre vágytam, de nem álltam még készen rá. Még mindig kapcsolatfüggő voltam, de egyre inkább ráébredtem az erőmre. Akartam is kapcsolatot, de nem akartam, hogy birtokoljanak - éppen ezért szükségszerű volt megtapasztalnom a másik oldalt: korábban nagyon akartak a férfiak és megfojtottak a "szeretetükkel", aztán olyanokkal kapcsolódtam, akik csak kicsit vagy egyáltalán nem akartak engem. Szabadságot és szerelmet akartam egyszerre, de a legnagyobb csapdába kerültem. Minden kapcsolatom és minden illúzióm mélyén az volt a probléma, hogy nem szerettem magam. Egy csöppnyi szeretetért bármilyen megalázó helyzetbe belementem, de közben annyit sérültem, hogy vastag és áthatolhatatlan falat építettem magam köré.

De mint tudjuk, minden úgy van jó. ahogyan van. Lehet, hogy a "jóra" vágyunk, de éppen a "rosszra" van szükségünk, mert ez vezet el oda, ahol lennünk kell.

Ugyanis a szeretetlen helyzetek és kapcsolatok oda vezettek, hogy elkezdtem önmagamban keresni a Fényt. Rájöttem, hogy magamban kell meggyógyítani a sérült részeket és kitölteni a hiányokat - ezt nem várhatom senkitől. Minden boldogtalanság, minden méltatlan helyzet, minden illúzió által egyre közelebb és közelebb jutottam az önszeretethez. 

És ha ma meg kellene fogalmaznom, mit várok egy kapcsolattól, nem tudnám megmondani - pedig korábban mindig jó hosszú listám volt. Sőt, igazából semmit sem várok. Az életem teljes - Milánnal Mogyival, a barátaimmal, a családommal, a küldetésemmel, meg a nyerskonyhával... és a hobbijaimmal. Ezer tervem van és valóra is váltom őket, egyiket a másik után, szépen sorban. 

És már nem keresem kétségbeesettem, meg sehogyan. Mert tulajdonképpen jó így.

...

Ezt a posztot másfél hónapja kezdtem írni. Hozzátettem, kitöröltem, de sehogyan sem éreztem kereknek. És néhány hete kikerekedett: Petinek hívják, van egy vizslája, ugyanazzal foglalkozik mint én és pont ugyanott tart. Nincsenek játszmák, álarcok és falak - őszinteség van, tisztaság és szeretet.

Na persze a próbákat ki kell állni - fel kell fényesíteni önmagunk árnyékos részeit. De már nem egymás ellen küzdünk, hanem együtt, egymás kezét fogva - mert pontosan tudjuk, hogy egymás segítségével önmagunkhoz kell eljutnunk. Nem bántani és lenyomni akarjuk egymást, hanem felemelni.

Hat éve hallom a hangot, hogy legyen vizslám. Görcsösen kapaszkodtam egy ideális kapcsolat képéhez, illúziókat kergettem, de 5 és fél évig nem lett vizslám - és egyre távolabb kerültem attól, amit szerettem volna. Ám amikor végre átadtam magam és be mertem vállalni, minden megváltozott.

Sosem tudhatod, hogy mi visz közelebb ahhoz, amit igazán szeretnél. Ha hallod a hangot, ne legyints rá - tudd, hogy létjogosultsága van. Lehet, hogy látszólag értelmetlennek tűnik - mégis az első lépcsőfok lesz afelé, ami valójában a Tiéd.

Mogyi és Zserbó

Küzdelem

A legtöbb esetben azon buknak el a párkapcsolatok, mert nem egymásért vagy együtt küzdünk - hanem egymás ellen.

Tükröt tart, naná. Ezért vagyunk együtt - hogy tanuljunk egymástól. Mi pedig ahelyett, hogy szembesülni mernénk, túllépve a korlátainkon és azokon a sémákon, amelyek szerint korábban éltük az életünket és amelyek nyilvánvalóan nem működtek - na ahelyett támadunk.

Könnyebb őt hibáztatni, majd a hibáit nap mint nap a fejére olvasni.

Könnyebb őt okolni a boldogtalanságunkért ahelyett, hogy lényünk legmélyéről felszínre hoznánk, mi okozza a bennünk lévő hiányt, keserűséget, fájdalmat, neheztelést.

Könnyebb nem felvállalni a felelősséget az életünkért.

Felismerni a tanítást, együtt megoldani és személyes felelősséget vállalni sokkal nehezebb. Mert ez az út azzal jár, hogy közben túllépjünk önmagunkon. Hiszen minden út önmagunkhoz vezet. És ezen az úton a legnagyobb segítőnk a Társunk - akármilyen is. 

És hidd el, ha megtanította a leckét, nem szembesít vele tovább. Eltűnnek az idegesítő tulajdonságai, hiszen már nincs szükséged rá. Csak fel kell ismerned, hogy nem ő a sárkány és abbahagyni a küzdelmet. "Én a királynőd és Te a királyom..." - és neki ugyanúgy megvannak a maga sárkányai. De együtt le tudjátok győzni - ki-ki a magáét, együtt, kézenfogva - hogy végül egy új minőségben kapcsolódhassatok össze egymással.

A játszmákon, az elvárásokon, az álarcokon túl.

Tisztán, őszintén, szeretettel. 

 

2014. február 10., hétfő

Szeretet-teszt

 fotó: Pinterest

Szereted-e akkor is, ha éppen nincs melletted? Ha bármi olyat tett, ami nem felel meg elvárásaidnak vagy kényes ízlésednek? Szereted-e akkor is, ha kíméletlenül szembesít az igazsággal és fejlődnivalóiddal? Ha bánt, ha nem úgy szeret, ahogyan elvárnád - vagy esetleg nem szeret egyáltalán?!

Csak a szépet, a jót a könnyűt szeretni nem Szeretet.

Az Igaz Szeretethez nem fűződik érdek (ami bármi lehet, hiszen kapcsolataink nagy része érdekeken alapul: én adok valamit és Te is adsz cserébe valamit: ölelést, jó szót, ételt, tiszta ruhát, szerelmeskedést, gyermekeket, pénzt, házasságot, házat, autót, bármit).

Csalódott vagy-e, hogy Te többet teszel a kapcsolatba, ő pedig széjjelhagyja a szennyes zoknikat a szoba közepén, nem törődik Veled eleget és hetente háromszor sörözni jár a haverokkal? Rátolod-e az elvárásaidat vagy megvizsgálod, mit nem adsz meg magadnak, amire ő rávilágít? Talán azért nemtörődöm, mert Te sem törődsz magaddal eleget (helyette feláldozod magad...)?!

Az én szeretetem az én dolgom, a másiké pedig az ő dolga. Dobálózunk nagy szavakkal és elvárjuk ugyanezt, de vajon igazán szeretünk-e? Akkor is, ha felborul az egyensúly, amire kínosan ügyelünk, meg akkor is, ha nem látjuk soha többé?

Szeretünk vagy csak kapaszkodunk és pótolni próbáljuk a bennünk lévő hiányt és szeretetlenséget?

Ülj le, csendesedj el és gondold át... mit adsz és mit vársz el cserébe? Mit tennél, ha ma bejelentené, hogy Tibetbe költözik? (Vagy New Yorkba, Balira vagy Új-Zélandra, tökmindegy.) Engednéd-e, mert boldog lennél attól, hogy fejlődik, hogy több lesz a tapasztalásai által vagy dühös lennél, kapaszkodnál és fájna, hogy elveszítesz valamit?!

Ami igazán a Tiéd, sosem veszítheted el. Hiszen ott van a szívedben. Van néhány barátnőm, akikkel félévente, vagy még ritkábban találkozunk és ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Szeretetben, örömben, elvárások nélkül.

Jó lenne mindenkivel így és jó lenne megtanulni igazából szeretni. Nekem is.
Szeretettel♥

 

2014. február 9., vasárnap

A szíveddel láss!

 fotó: Pinterest

Mindent, ami Veled történik, a szíveddel érzékelj. Láss túl a fátylon - az álarcokon, játszmákon, a látható dolgokon. Ne zárd el a szíved a világtól, mert a valódi látás képességétől is elzárod magad. Csak nézel, de nem látsz.

A valóság sokszor egész máshogy fest, mint ahogyan azt földi szemmel látjuk. Ítéletet alkotunk, minősítünk, az agyunkkal akarjuk irányítani az eseményeket, mindenáron meg akarunk oldani mindent és észérvekkel próbálunk dönteni.

Nem merünk a szívünkre hallgatni.
 
Holott a szív mutatja meg az Igaz Utat - mert a Lélek szól a szív nyelvén. A szívbéli érzések és döntések sosem logikusak, általában értelmezhetetlenek agyunk számára. Nem baj, csak tárd ki a szíved és figyelj: lásd meg a dolgok mögöttes tartalmát - nem kell értened, csak érezd meg, hogy ott vannak. Vedd észre, hogy a dolgok, amelyek a felszínen negatívak és egyáltalán nem logikusak, mennyi pozitívummal jártak és milyen sokat tanultál belőlük. Minden érted történik - azért, hogy lelked fejlődjön. Nincsenek negatív dolgok - minden dolog csak VAN. Minden csak tapasztalás. 

Tapasztalj, láss, érezz és élj - szívből. És ha megnyílsz az Élet előtt, látásod is kitisztul. Képessé válsz felfogni az igazságot, érzékelni és befogadni szívedbe az angyali csodákat.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 20:04 0 megjegyzés

 

Bízol-e magadban?

 

fotó: Pinterest 

Peti Mogyi lett és szobatisztaságra nevelődik. Míg az oltásai miatt nem mehetett utcára, megtanulta, hogy csak pisipelusra intézheti a dolgait. Aztán mikor már kimehettünk, akkor is alig várta, hogy hazaérjünk és könnyíthessen magán, hiszen tudta, hogy csak a pelusra lehet. 1-2 hétig szerencsétlenkedtünk, álltunk lenn a hidegben vagy sétálgattunk, levittem a pisipelust is, hátha kedvet kap;  aztán mindig feladtam fél-egy óra után... Ő pedig nyilván nem értette, mit akarok tőle és utálta az egészet. Minek állunk lenn a farkasordító hidegben, mikor a kanapén szundikálhatna?! Nem vele volt a baj, én nem voltam elég kitartó és mindig feladtam a cél előtt. Nem bíztam benne (á, még kicsi, miért várok el tőle valamit, amit még nem ért, stb.) és nem bíztam magamban sem. 

Aztán tegnapelőtt eljött a pillanat, hogy rövidre zárjuk a pisikérdést. Eltökélt voltam és tiszta volt a szándékom: ismerem a szokásait, tudom, mikor intézi a dolgát és azt is tudom, én mit akarok. Pisit az utcán. Most. Reggel gyorsan megetettem és levittem a ház elé. Jól felöltöztünk, project indul. Nyifogott, reszketett, sajnáltatta magát, be akart jönni. Pisi sehol. Fél nyolckor kezdtük, egy óra múlva hozott le Anna termoszban teát, Detti pedig telefonon tartotta bennem a lelket. Közben megismertem olyan lakókat, akiket 5 év alatt sosem láttam, mindenki olvadozott és biztatta: "jajjdecukivagy", "pisiljélmárgyorsan", ő meg továbbra is reszketett és sajnáltatta magát - és nem pisilt. Egyébként komoly rajongótáborunk van már a házban, kivéve Jolika nénit az ötödikről, de hát nem szeretheti az ember lányát (meg a vizsláját) mindenki...

 

Szóval tudtam, hogy most nem adom fel. Bíztam magamban, bíztam abban, hogy helyes, amit szeretnék és hogy eljött a megfelelő pillanat is. Most vagy soha. 

Elengedtem az irányítást - nem  tudtam, meddig fogunk a kapu előtt dideregni, de mindegy is volt, mert tudtam, hogy most sikerülni fog. 

Aztán két óra várakozás, fagyoskodás és reménytelenség után megtörtént a Csoda.

Jutalomfalat, ünneplés, boldogság - majd gyorsan feljöttünk. És megértette, mit szeretnék tőle, azóta ha lemegyünk, rögtön tudja, mi a dolga. 

Csak meg kell várni a megfelelő pillanatot, bízni magunkban, bízni az Életben 

és kitartani.

Most csak két órát kellett várni... de sokszor éveken vagy évtizedeken át próbálja meg a hitünket az Élet.  És mi gyakran feladjuk. Nem bízunk meg magunkban, a képességeinkben, a férfiben, a nőben, a gyermekeinkben, a barátainkban - és nem bízunk a Gondviselésben és az Angyalokban sem.

Nem merünk beledőlni az életünk sodró áramlatába, a másik ölelésébe, az új dolgokba, mindig mindent tudni és kontrollálni akarunk. Örökké tartó szerelmet várunk el, még mielőtt beteljesülne, anyagi biztonságot, kőbe vésett dolgokat akarunk - és nem merjük megélni a pillanat Csodáját. Pedig a jövő a jelenben teremtetik... minden gondolat, sugallat és érzés, ami bennünk van, a miénk és előbb-utóbb szárba szökken - ha elég erős a hitünk.

Ha bízol magadban, az Élet is bízni fog Benned.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 12:18 2 megjegyzés

 

Váltsuk valóra az álmainkat!

 

fotó: Pinterest

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem egyszerre egy rakás ötlet pörög a fejemben, amelyekből jó esetben egyet-kettőt meg is valósítok,  a többi pedig előbb-utóbb eltűnik a süllyesztőben. 

Pedig az ötleteink, a vágyaink, az isteni szikrák, amelyek felbukkannak a gondolatainkban  mind a mieink - és egytől egyig dolgunk van velük. Az angyalok és isteni lélekrészünk sugallják, hogy fejlődjünk és tapasztaljunk általuk. Mi pedig az esetek nagy részében nem valósítjuk meg őket, lehetnek akármilyen fantasztikus ötletek is. Lebeszéljük magunkat arról, hogy új dolgokba kezdjünk, mert kockázatos, mert esetleg befektetéssel vagy sok energiával és kényelmetlenséggel járna... és inkább maradunk a jól megszokott dagonyában, mert a változás olyan nyűgös dolog. Meg persze félünk is attól, hogy nem sikerül. 

 

Holott annál, hogy rossz dolgok történnek velünk, sokkal rosszabb, ha SEMMI nem történik... 

Minden sugallat, amelyet végül megvalósítottam, kinyitott bennem egy ajtót - amely egyre közelebb és közelebb vezetett önmagamhoz. Mindegyik által fejlődtem és tapasztaltam - és ez a lényeg. Lehet, hogy nem kell minden ötletnek maradéktalanul megvalósulnia, mégis mindegyik elvezet valahová.

A legtöbb esetben mégis félvállról vesszük az Univerzum segítő szándékát - elmegyünk a jelek mellett, aztán csodálkozunk azon, hogy egyedül vagyunk, nem segít senki és egy helyben toporgunk.

Ha semmibe vesszük Égi Segítőink üzeneteit, azok előbb-utóbb elhalványulnak. Majd küldik másnak - valakinek, akiben táptalajra lelnek és szárba szökkennek a sugallatok.

Hányszor fordult elő, hogy tervezgettél valamit, dédelgetted az álmod, de nem tettél semmit azért, hogy megvalósuljon... aztán egyszer csak valaki más megcsinálta helyetted?! Ő is megkapta ugyanazt a sugallatot - mert Te nem éltél a lehetőséggel. És az ötleteknek muszáj kicsírázniuk és megvalósulniuk.

Merd elfogadni az angyali segítséget. Higgy abban, hogy ha meghallottad a sugallatot, akkor a megvalósításhoz szükséges eszközöket is megkapod. Merj kilépni a komfortzónádból, mert ott kezdődik az Élet. Merj változni, nyílj ki és fedezd fel önmagad. 

Ha beengeded az életedbe az angyalokat, egyre több zseniális ötlettel ajándékoznak majd meg.

És ha belépsz egy ajtón, hamarosan meglátod majd a következőt. Egymásból nyílnak és lényed legmélyéhez vezetnek. Csak figyeld a jeleket. És ne félj kinyitni az ajtóidat - én is ezt teszem... szépen, sorban. Most a jóga a következő út. Már 10 éve jógázom, de most szeretnék benne igazán elmélyülni. Évek óta jönnek a sugallatok, de mindig elhessegettem őket. Most felgyorsultak a jelek, én pedig megértettem. Nem érdemes kitérni önmagunk elől.

Hajrá:-)

 

2014. január 28., kedd

Szerepek és szerepcserék

Valami elromlott. A férfiak elpuhultak, a nők túl erősek lettek. Mi irányítunk, a férfi pedig visszahúzódik és folyamatosan próbára tesz minket. Mi folyik itt?! Ha az igazságot keresed, nyúlj vissza a mítoszokhoz és a népmesékhez. Minden szavuk igaz, csak olvasni kell a szimbólumok nyelvén. Hányszor olvastad, hogy a királylány állja ki a próbákat?  Szerintem egyszer sem. Ellenben a szegény ember legkisebb fia, vagy a legkisebb királyfi... na, az mindig. Sárkányokkal küzd, három, hét, huszonegy fejűekkel, meg hetedhét határokkal és gonosz boszorkákkal, míg eljut a királylányhoz... aki meg nem rohan elé, hogy megrövidítse az útját. Nem vágja le a sárkány egyik fejét sem, csak hogy gyorsabban egymáséi lehessenek... Nem. Csak vár. Akár száz évig is.

A Nő nem irányít, nem akar, nem kapaszkodik. Hiszen a Férfi az aktív, a kiáradó, az irányító - ő az, aki vezet. A Nő passzív, befogadó és hagyja, hogy vezessék.

 Tehát a Nő türelemmel vár és majd befogad, ha eljött az idő.

 És mi történik a valóságban? Megjelenik valaki az életedben, Te pedig - nőként - rögtön belehelyezed a vágyaidat és irányítani akarod az eseményeket. Belekapaszkodsz, mert nem hiszel magadban és nem várod ki, hogy benne is megszülethessen valami: egy halvány sejtés, ami csendben növekszik, majd megszüli benne azt az elsöprő erőt, ami nem hagy neki más választást, hogy Téged akarjon. 

Sajnos az van, hogy a férfiak azt teszik, amit gondolnak. Ha nem hívnak fel, az nem azért van, mert taktikáznak, vagy éppen mert fel akarnak hívni, de beesett a telefon a csatornába, atomkatasztrófa volt vagy túszdráma a bankban. Egyszerűen nem érdekled - még ha nagyon fáj, akkor is így van. Ennyi, menj tovább. Szeresd magad annyira, hogy túllépsz rajta és elhiszed, hogy jár Neked egy olyan Férfi, aki már felnőtt, aki megküzdött a maga sárkányaival és akinek csak Te kellesz, senki más. 

Egyébként pedig mitől félsz? Miért akarsz irányítani? Talán félsz, hogy egyedül maradsz? És akkor mi van? Még a végén a nagy ürességben megtalálod önmagad...

Fel kell adnod. Ki kell ürülnöd. Nem akarnod, csak élni az életed, teljesíteni a küldetésed és hinni magadban. Szeretni magad annyira, hogy nem mész bele méltatlan helyzetekbe és nem álmodozol meddő dolgokról. Hidd el, önmagad társasága többet ér annál, minthogy olyannal legyél, aki nem szeret. Szerinted jó lehet valakivel, aki nem hív fel, nem akar Téged és annyi tartás sincs benne, hogy nemet mondjon? Szerinted boldog lennél vele?

Figyelj, megmondom: NEM. 

Legyél egyedül boldog és ne tőle várd. Ne kapaszkodj, hanem élvezd az egyedüllét minden pillanatát. Akkor is, ha ez évekig tart... mert ha így van, akkor nyilván nem a párkapcsolat a dolgod, hanem valami egészen más. És ha egyedül EGÉSZ vagy, akkor tud betoppanni az életedbe valaki, aki szintén jól van, szintén EGÉSZ, ki meri mondani és mer szeretni. Ne görcsölj rá... fordítsd inkább a figyelmed arra, hogy ki vagy Te és mi dolgod ezen a bolygón? Miért születtél és mit kell hozzáadnod a Nagy Egészhez? Hogyan lesz általad több a Világ? Keresd meg azokat a tevékenységeket, amelyek boldoggá tesznek és ne azon kattogj állandóan, hogy majd mikor és hol toppan be. Mindig abból hozd ki a legtöbbet, ami éppen van - ettől leszel jól.

Hidd el, amire rágörcsölsz, az biztos, hogy nem fog működni. Ott pörögsz benne, mint egy mókus a mókuskerékben... és sosem fogod utolérni. És érdemes-e egyáltalán utolérni valakit, aki maga sem tudja, mit akar és képtelen felvállalni Téged, hm?

És a megfelelő pillanatban majd eljön az ideje. Hiszen mindennek rendelt ideje van - nem jöhet egy perccel előbb és egy perccel később sem, mint ahogyan az meg van írva. Akkor meg miért nem érzed magad biztonságban? Miért nem tudsz hátradőlni és élvezni az életet és miért akarsz valamit, ami még nem most a Tiéd? Lehetsz vele majd annyit, hogy még meg is unod... 

 fotók: Pinterest

És sose felejtsd el: ha meg akarod változtatni a dolgok folyását, beleavatkozol az egyetemes Rendbe és magadra szabadítasz olyan dolgokat, amelyek szenvedéssel járnak.

Én úgy döntöttem, ezentúl köszönöm, jól vagyok és beállok a helyemre. 

Hálás vagyok minden tapasztalásért és életem minden szereplőjéért, 

mert nélkületek nem lennék ma az, aki vagyok.

Szeretés van. 

 

Szeress most!

Így utólag visszanézve sokkal több időt is tölthettem volna Milánnal... Persze rengeteg fontos dolgunk van az életben: a mosatlan edények, a szennyes ruha, a takarítás, meg az egyebek... ja és a munka, ami komoly dolog persze, ettől nagyon felnőttesnek tűnünk... közben az Élet meg elmegy mellettünk és egyszer csak arra eszmélünk, hogy a fejünkre nőtt és pipiskednünk kell, ha át akarjuk ölelni.

Persze nem voltam/vagyok rossz anya és nem is ostorozom magam... de tény, hogy többször odaülhettem volna játszani mellé, mert a mosatlan edények (meg a többi) azok egészen biztosan megvárnak.

És most itt van ez a kis szeretetbomba és valószínűleg én is beértem... Petya ösztönlény, kiköveteli a jussát és megtanít szeretni. Nekem pedig már mindegy, hogy éppen úszik a konyha, mert többet ér az, hogy hajnalban odabújik röfögve és nyalogat örömében (hiszen egész éjjel nem láttuk egymást:-)) és inkább hallgatom órákig, hogy ott szuszog vagy horkol mellettem, mint hogy kitakarítsam a kádat (vagy rendet rakjak vagy bármi).

Azt is látom, hogy Milánra is nagyon jó hatással van - nem mintha problémás lett volna - de egyre inkább ki tudja fejezni a szeretetét (komolyan, minden fiúgyereknek felírnék receptre egy kutyát). Hiszen a Férfi örökíti tovább a Szeretetet, a Nő pedig az Erőt. (Feltéve ha képesek vagyunk rá és nem sérültünk nagyon.)

Mindig van fontosabb, sőt halaszthatatlan dolgunk... pedig minden várhat. Mert az Élet rohan, újabb születésnapok, karácsonyok, újévek (és fogadkozások) követik egymást... így telnek el évtizedek és mi nem változunk. Élünk egymás mellett és nem mondjuk ki azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk, hogy szeretjük, hogy fontos, hogy büszkék vagyunk rá... de azt sem, ami bánt. Magunkban tartjuk az örömet, a szeretetet, a fájdalmakat, egyre áthatolhatatlanabb páncélt növesztve a szívünk köré egészen addig, amíg már nem lesz kinek elmondani...

Szóval ne várj tovább - szeress most. Ja, és legyen kutyád:-)

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 15:03 0 megjegyzés

 

2014. január 10., péntek

Ne akard, engedd el...

Majd úgyis megkapod, a megfelelő pillanatban. Ha a Tiéd, nem kerülheted el. Akkor meg mi értelme feszülni, de tényleg? 

Én is belefeszültem mindenbe - és rájöttem, hogy a görcsösség nem működik, az leblokkolja az áramlást. Amikor például pénzt akartam, egyre kevesebb lett. Aztán elengedtem és rábíztam magam az Életre. Tudom, hogy mindig van annyi, amennyire szükségünk van. Hagyom, hogy váratlan utakon érkezzen meg hozzám, aminek meg kell érkeznie, mert ha megtervezem a hogyant, elveszítem azt, ami valójában az enyém. Elveszítem a Csodákat.

Gerri

Évek óta szeretnék egy magyar vizslát, azt is elképzeltem, hogy majd Rozinak fogom hívni. Aztán mindig lebeszéltem magam róla, ezer kifogásom volt arra, hogy miért ne. Néhány hónapja azonban már olyan erős volt a hívó szó, hogy befogadtam Gerrit (persze már akkor is egy bébi kislányt akartam, aztán valahogy "véletlenül" mégis ő keveredett ide) - szóval Gerri nyilván nem lány, nem Rozi és inkább vizsloid mint vizsla. Kinn volt az összes bordája és hasmenéssel érkezett. Jó kis entrée, mondhatom. Ő is félt, meg én is. Eleinte egy csepp harmónia sem volt köztünk. Már az első nap levicsorgott a saját kanapémról, én pedig rájöttem, hogy erőt kell mutatnom és ki kell állnom önmagamért, ha túl akarok élni. Itt nem lehet konfliktust kerülni, nem lehet majd holnap megbeszélni, nem lehet a könnyebb utat választani. Itt és most le kell játszani a meccset - kimondani és megmutatni, nekem mi jó és mi nem.

Aztán egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy tudtam, hogy nekem nem ő az igazi. 3 hónapig voltunk együtt és nagyon hálás vagyok neki, mert segített lezárni a múltat.
Rávilágított arra, hogyan működtem a korábbi kapcsolataimban és megtanított, hogyan hozzam elő magamból az erőt, ami a lényem mélyén szunnyad és aki igazán én vagyok. Mert ha meg akarok felelni és mást mutatok, mint aki vagyok - mindegy, milyen okom van rá - akkor elveszítem önmagam és elveszítem a boldogságot is.

Mindenki azt kérdezte, hogy el tudom-e engedni? Hogy nem fáj-e majd? De igen, fájt. Kicsit belehaltunk mindketten, ugyanakkor megkönnyebbülést is éreztem. Az elejétől tudtuk, hogy csak egy darabig kísérjük egymást az úton. Ő pedig jó helyre került. Az ideiglenes befogadás erről szól.

És most itt van ő. A megfelelő pillanatban, amikor megértem rá. Amikor önzetlenül tudtam szeretni Gerrit, anélkül, hogy kapaszkodtam volna belé. Ez a feltétel nélküli szeretet lényege. Ha csak néhány hónapunk van együtt, akkor is mindent odaadni, mert egy kapcsolat csak elengedő szeretetben tud virágozni. Nem zárhatjuk be és nem akarhatjuk örökre. 

 

 Peti

 

És a legviccesebb, hogy ő sem lány és ő sem Rozi. Pedig istenuccse lányt akartam. Aztán kiválasztott. Odatolta elém a fenekét, nyugodtan szuszogott és néha rám pillantott a kötőhártya-gyulladástól beduzzadt, vörös szemeivel. Csipás volt, kakiszagú és ragacsos. Én meg néztem a többi kutyát, hiába voltak lányok, mégis éreztem, hogy ő az. 

Néha más, mint ahogyan elképzeltük, de tudjuk, hogy Ő AZ. Mert megismerjük. 

Leginkább kapcsolatokról szövünk álmokat. Ábrándozunk arról, milyen legyen, néha konkrét elképzeléseink is vannak és irányítani próbáljuk a dolgokat, de mégsem kapjuk meg. Jönnek mások, akik nem az Igazik, de mégis. Az adott pillanatban ők azok. Felkészítenek arra a Csodára, ami a Te utad, de még nem állsz készen rá.

És a megfelelő pillanatban majd magától értetődő természetességgel lép be az ajtón. Tudod majd, hogy Ő A TIÉD. De már megtanultad a feltétel nélküliséget, vele se rontsd el, jó? Attól, hogy megvan, ne ragaszkodj és ne kapaszkodj belé. Élj át vele minden napot úgy, mintha az utolsó lenne. Add önmagad és ne hunyászkodj meg. Ne akarj megfelelni. Ha önmagad vagy, neki éppen úgy leszel jó - ettől tud majd bízni Benned. Ne görcsölj, ne akarj semmit. Szeresd könnyedén.
 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 20:00 4 megjegyzés

 

2013. november 22., péntek

Majd ő tudja

fotó: Pinterest

Ne tudd jobban, ne kárálj, ne akard megváltoztatni - várd meg, hogy ő hozza meg a maga döntését. Csak legyél jelen, legyél ott a figyelmeddel, a szereteteddel, hogy ha szüksége van rád, bízni tudjon benned. Hogy kérdezzen és tőled várja a válaszokat. És hogy neked tudjon támaszkodni, ha kell.

Mindig utáltam, mikor a felnőttek jobban tudták. Mert legbelül, a szívem mélyén azt éreztem, hogy én sokkal jobban tudom. Az én igazságomat, az én életfeladatomat nem ismerheti senki más. Döntöttem jól és rosszul, de mindegy, mert az én döntéseim voltak. Lehet, hogy ugyanarra a következtetésre jutottam, de közben az ő igazságuk az én igazságommá is vált. Belém égett, mert megtapasztaltam és magam jutottam el odáig.

Alapvetően tudom élni ezt a feltétel nélküli szeretet dolgot, nem várok el és hagyom, hogy mások is járják a maguk útját. Alapvetően. Majdnem mindenkinél. Egyedül a legjobb barátomra tolom rá az elvárásaimat, de ő aztán halmozottan hátrányos ebből a szempontból, néha nem is értem, mit keres még mellettem. Ugyanis látom az életfeladatát, látom benne azt, akivé válhatna (vagy válik majd) és elvárom tőle, hogy ő is lássa. Hogy most azonnal - abrakadabra - változzon át, dobjon el mindent és tegye végre a dolgát. Hozza meg azonnal azokat a döntéseket, amelyek nekem évekbe - vagy évtizedekbe - teltek. Mert én már átmentem rajta, tudom, mit kell tenni és azt is, miből mi következik. Tehát neki is tudnia kell.

Na így nem lehet. Mert ez az ő élete, nem pedig az enyém. Lehet, hogy látom, lehet, hogy igazam van, lehet, hogy szeretem és nem akarom, hogy sérüljön és az is lehet, hogy jót akarok... de végső soron semmi közöm hozzá. Majd ha tanácsot kér, adhatok - de akkor is az ő dolga, hogy megfogadja-e. De általában kérés nélkül hirdetem az igét (nem is megyek vele semmire). Maximum az történik, hogy jól felbosszantom - őt is, meg magamat is. Hm, azt hiszem, eljött a pillanat, hogy leszokjak a megmentéséről:-)

Aztán... nyerskosztolok, ugye. Milán, a fiam pedig nagyon nem. Behunyom a szemem és megveszem, elkészítem, amit kér, akkor is, ha tudom, hogy nem jó a testének. Igyekszem a legjobb alapanyagokkal dolgozni, beleteszem a szeretetemet, ennél többet nem tehetek. Tiltani nincs értelme, hiszen tudjuk, hogy a tiltott gyümölcs mindig sokkal édesebb. Kis kamaszos lázadás is van a dologban nyilván, ismeri a véleményem és csakazértis az egészségtelen iránt vonzódik. Aztán a napokban csoda történt. Sütőtökös csirkét sütöttem neki. Idáig nem volt nagy kedvence a sütőtök, de most kifejezetten ízlett neki. Azután szemezett az aszalt krékerekkel (eddig soha), meg is kóstolta, majd ezt mondta: "- Kiderült, hogy szeretem a sütőtököt. A kréker is finom. Mi történik velem?"

Jót derültem, de - szerintem - zseniális tanmese. 

Hagytam. Engedtem. Nem szóltam bele. Csak példát mutattam. Ő pedig változik. Afelé, amerre szeretném, hogy változzon. Ez ilyen egyszerű.
 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 22:40 0 megjegyzés

2013. november 13., szerda

Az ikerlélek keresése

 

fotók: Pinterest

Te, kedves Ébredő Lélek, biztosan észrevetted, hogy hosszú távon már nem kapcsolódhatsz össze akárkivel. Ahogyan keresed az Utad és Önmagad, úgy keresed kétségbeesetten a Társad  - Lelked elveszett másik felét - is. Érzed a hívását, hallod a dalát, de valami mégsem enged közel hozzá. Néha azt hiszed, már csak az utolsó ajtón kell belépned, aztán újra eltávolodik. Lehet, hogy már a fizikai síkon is találkoztatok és Te felismerted, de az is előfordulhat, hogy még csak a szívedben lüktet az ő szíve dobbanása... de még nem lehet. Még nincs itt az idő. Fel kell készülnötök - egymásra. És igazán felkészülni csak egyedül lehet. Nem baj, ha távol van. Emlékezz a feladatra és mindig égjen a láng a szívedben.

Már nem szállhatsz vissza a régi csónakba, nem lehet már a szó hagyományos értelmében vett párkapcsolatod. Mert Te erős vagy. Egyedül is. Neked itt Küldetésed van. Nem azért van szükséged a Társra, hogy rátámaszkodj, hogy pótolja a hiányzó részeidet, hanem azért, hogy a két Egész összekapcsolódva kivirágozzék és valami egészen csodálatosat hozzon létre. 

Nyílnak a kapuk. Benned és előtted. Már éled a Küldetésed. Nem fordítasz hátat neki, nem halogatsz és nem menekülsz. Felvállalod Azt, Aki Vagy. Ha meg akarod találni a Lelked másik felét, akkor semmi mást nem kell tenned, mint tenni a dolgod. Elengedni a görcsöket, letenni az elvárásaidat és nem Őt akarni. Élni a Sorsod. Ebbe tud belecsatlakozni, semmi másba. Hiszen Ő is ugyanezt teszi.

Dolgozik önmagán, ahogyan Te is, mert mindkettőtöknek le kell vetkőzni az elvárásait. Azokat a mintákat, ahogyan a korábbi kapcsolataitokban működtetek, mert most már minden más. 
A játszmák elterelik a figyelmet a Küldetésről, a mélybe húznak - ezért is fontos, hogy dolgozz magadon. A régi szerepeket el kell hagyni, levenni az álarcokat, a jelmezeket és kitárni a szíved. Elhinni, hogy semmi bántódásod nem eshet már. Hosszú út áll mögötted, sok sérelem, bántás, félelem és neheztelés szorongatja a szíved, mégis itt és most el kell hinned, hogy már nem eshet bajod. 

Nem kapcsolódhatsz össze már senkivel Küldetés nélkül. A Világ változik, és Neked, aki ébredezel benne, feladatod van. Küldetésed. Közösen - azzal, akivel a Teremtés kezdetén kettéhasadt a lelketek, akivel életeken át keresitek, majd újra és újra megtaláljátok egymást. A kötés erős, az örvény életről életre húz felé és 7 milliárd közül is felismered. Ám az örvényből ki kell lépni. Hagyni, hogy lehúzzon a mélybe, megjárni a magad poklát, majd elrugaszkodni és elindulni együtt a Fény felé. Játszmák nélkül. Tisztán, őszintén, egymás kezét fogva.

És ha már megtaláltad és tudod, a legeslegnehezebb feladat nem elmondani neki. Meghagyni az emlékezés örömét, a ráeszmélést - mert biztos lehetsz benne, hogy ha igaz, ami a szívedben van, akkor előbb-utóbb ő is emlékezni fog. Ugyanis a küldetés lényege, hogy kikerülhetetlen. Csak ebben bízhatsz. Hogy ő sem tud elmenni melletted. Ha igen, nem ő volt az. Ez ilyen egyszerű. Éld az életed és a megfelelő pillanatban megtaláljátok majd egymást. Ezekben a vészterhes időkben egymásra van szükség. Együtt, egymás kezét fogva lehet csak kijavítani azt, ami elromlott, felemelni egymást és jobbá tenni a Világot.

2013. november 11., hétfő

Néha fel kell adni...

fotó: Pinterest

Néha fel kell adni, össze kell omlani, elsiratni és elengedni mindent. Elfogadni, hogy mindent megtettél, sokkal többet is, mint kellett volna és ennél többre már nincs szükség. Elfogadni, hogy kis porszem vagy a Nagy Egészben és hogy nem Te irányítasz. Amíg mereven ragaszkodsz az elképzeléseidhez, addig nem tudod beengedni az életedbe a csodákat. Lehet, hogy éppen az a Tiéd, amit elképzeltél, de a görcsösség egyre távolabb sodor tőle... És mikor ezt megérted és elfogadod az isteni irányítást, elfogadod, hogy bárhogy is alakuljon az életed, az a lehető legjobb lesz; akkor megváltozik minden.

Mert amikor a torony összedől és a főnixmadár hamuvá ég, abban a pillanatban megszületik a Csoda. A teljes önfeladásban. Már ki mered mondani, hogy vége, hogy elég, hogy nem bírod tovább és nincs erőd folytatni. Nem tudod, mit hoz a holnap, de már nem akarsz a tegnapba kapaszkodni. Már nem akarod görcsösen, nem akarsz bizonyítani semmit, csak hagyod magad. Befogadod a történéseket a szívedbe és hagyod, hogy beléd áramoljon az Élet. 

Az elengedés magában hordozza az új tavaszt. A Nap sugarai egyre hosszabb és hosszabb ideig melengetik a bimbókat, azok pedig ünneplőbe öltözve bontogatják szirmaikat. Megszületik valami új - a hosszú, hideg és zord tél után új ciklus kezdődik. De a télre szükség volt. Mert mindennek rendelt ideje van és minden halál magában hordozza az újjászületést. Ez az Élet rendje - nem létezhetnek egymás nélkül. 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 13:30 0 megjegyzés

 

2013. november 3., vasárnap

Hallgass a szívedre!

fotó: Pinterest

Mindig, minden döntésed legyen szívből jövő. Mindegy, mit mond és gondol a külvilág, Te vagy az, aki összekapcsolódik lelked isteni részével és aki tudja, mit kell tenned - csak meg kell hallanod a hangját.

Lehet, hogy a kívülállók számára értelmetlenek bizonyos döntéseid - az, hogy maradsz, mikor szerintük már menned kellene vagy maradnod kellene, mikor pedig Te tudod, hogy máshol van már dolgod. Lejárt az ideje, nincs már miért futni ugyanazokat a köröket, mert megtanultál mindent. 

Te tudod, mert a szíved vezet. Hallgass mindig a belső hangodra, mert az megsúgja a választ és ne hagyd, hogy elbizonytalanítsanak a kétkedők. Engedd el a félelmeidet és hallgass mindig rá. Ne némítsd el a hangját, lásd, halld, érezd meg, mit akar. És ha megtanultál vele kapcsolatba lépni, engedd, hogy ő vezessen - mert ő mindig jó irányba terel Téged.

Lehet, hogy nehéz kilépni egy kapcsolatból - félsz a holnaptól, nem tudod, mit hoz. A félelem nagy erő, megbénít és megdermeszt. Félsz az anyagi nehézségektől, attól, hogy egyedül maradsz és soha többé nem lesz melletted senki. Meg ezer más dologtól még. Ezért inkább feláldozod magad (gyávaságból és megfelelni vágyásból - mert mások azt mondják, hogy a gyerekeknek így a jó és biztosan minden helyrejön majd, meg amúgy is, mit szól az anyósod meg a szomszédaid...) Tudod, hogy rossz döntés, mégis benne maradsz a rosszban - akkor is, ha megalázó, akkor is, ha bánt, akkor is, ha tudod, hogy ez már nem jó Neked. A lelked tudja, hogy el kell engedned és akármennyire is fojtogatnak a félelmeid és nem engednek elmenni, előbb-utóbb be fog teljesülni, amire a szíved igazából vágyik. Mert a szíved bizony tudja az irányt. És a tétovaságodnak, a félelmeidnek, a bizonytalanságodnak mindig meg kell fizetni az árát.

Én tudom, mert már megfizettem néhányszor. Ha nem hozod meg a döntéseidet, majd meghozza helyetted az Élet. Nem fogsz neki örülni, mert a padlóra küld csak azért, hogy biztosan megtanuld. Évek óta érezted, mégsem léptél. Tessék, most megkapod, de csúnyán. Szenvedj, hogy megértsd és a szenvedésed által változz át és merd végre meghallani a hangot. Aztán majd nem érted, miért tétováztál ennyit és miért hallgattál másokra, mert az életed sokkal jobb lett, mint ahogyan azt a legszebb álmaidban elképzelted.


Engedd meg a szívednek, hogy vezessen. 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 9:02 0 megjegyzés

 

2013. október 6., vasárnap

Hagyd élni...

 

fotó: Pinterest

Mikor azt hiszed, már megtanultad, büszkén hirdeted és veregeted a vállad - az Élet újra betesztel. És megint gyomron vág az érzés, hogy nem szeretnek és hogy nem vagy fontos. Igyekszel már nem terhelni vele a kapcsolataidat, mert tudod, hogy ez úgyis csak rólad szól. Lejátszod magadban és csendben imádkozol azért, hogy képes legyél végre elvárások nélkül, boldogan élni.

Muszáj bízni. Élni - mert az életben rengeteg csoda van - és élni hagyni a másikat. Örömet találni magadban, és minden kapcsolódásban meghagyni a játék izgalmát. Ettől marad rugalmas. Ha elvárásokkal terheled, megmerevedik, aztán apró darabokra törik és elvész a varázsa. 

"... Légy boldog és akkor elönt a szeretet. Akkor csodálatos lesz másokkal lenni, és csodálatos lesz egyedül lenni is... Minden egyszerűvé válik. Nem függsz másoktól, és te sem teszel másokat függővé magadtól. Akkor az igazi barátság lesz. Sosem lesz belőle kapcsolat, mindig csak egy kapcsolódás lesz.
Kapcsolódsz, de nem csinálsz belőle házasságot. A házasság félelemből születik, a kapcsolat szerelemből. A kapcsolódás addig tart, amíg a dolgok csodálatosak, és van mit megosztanod a másikkal."

Osho 

Ne ragaszkodj és ne akarj. Légy hálás a gyümölcsökért, amelyeket kaptál, de ne akard az egész fát. Ha kivágod, jövőre már nem terem gyümölcs rajta...

Menj... és élj.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 22:33 0 megjegyzés

 

2013. szeptember 12., csütörtök

Minden így jó

 fotó: Pinterest

Bármi is zajlik most éppen az életedben, az úgy van jól. A világban Rend van. Mindenki éppen ott és azokkal teszi a dolgát, ahol és akikkel kell. Lehet, hogy nem tetszik az, ami körülvesz, mégis éppen arra van szükséged, nem másra. Értened sem kell, mi miért történik, elég, ha elfogadod - azt, hogy nem Te irányítasz, hanem egy magasabb Erő. Ő mozgatja a szálakat és Nálad sokkal jobban tudja, hogy mire van szükséged valójában. Hagyd abba a feszülést, a görcsölést, azt, hogy olyan dolgokat kergess, amik nem tartoznak Hozzád. Engedd el magad, légy hálás mindenért, amid van és hagyd, hogy a megfelelő pillanatban felbukkanjon az Életedben az, ami a számodra rendeltetett.

"Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.

Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.

Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.

Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

Ideje van a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek."

Préd. 3.

 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 14:06 0 megjegyzés

 

2013. augusztus 29., csütörtök

Cím nélkül

fotó: Pinterest

Be kell ismerjem, hogy néha olyan messze vagyok a feltétel nélküli szeretettől, mint Makó Jeruzsálemtől. Vagy inkább a Zöld-foki-szigetektől.

Azért fejlődöm, na. De még mindig van hová.

Akik az életemben vannak, fontosak nekem és jó, hogy benne vannak. Vannak, akik különösen. Aztán mindent megteszek, hogy elrontsam (nyilván tudat alatt, mert igazából nem így akarom...), de így legalább megtapasztalhatom a hiányt, a fájdalmat és azt, hogy legyőzzem a konokságom. Mert igen, konok vagyok, csökönyös és nagyon nehéz bocsánatot kérnem. 

Orsival például majdnem egy évig nem beszéltünk. És most ezerszer jobb a kapcsolatunk, mint valaha volt. Mert felül tudtunk emelkedni saját magunkon, nem akartuk elveszíteni azt, ami fontos - és odaértünk egymáshoz.

Mert semmi nem alakul véletlenül. Mi magunk alakítjuk így - azért, mert szükség van a távollétekre, amelyekben megérünk és megtanuljuk értékelni egymást. 

Egy kapcsolatért, ami fontos nekünk, nagyon sokat kell tenni. Folyamatos munkát igényel, mert semmi nem működik magától - mi vagyunk azok, akik működtetjük: jól vagy rosszul. És azt hiszem, a legfontosabb mindig őszintén játszani és kimondani, hogy fontos. És hogy jó. Meg azt is, ha éppen nem az. Mert ha el mered mondani, ami nem jó, attól lesz képes átalakulni és igazán olyanná válni, amilyennek szeretnéd.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 23:54 0 megjegyzés

2013. augusztus 26., hétfő

Ha változást akarsz - változz meg

 fotó: Pinterest

Amikor elindulsz a feltétel nélküli szeretet útján, akkor az Élet kéretlenül is hozza majd a tanítómestereket. Először minden rózsaszín ködbe burkolózik, aztán tisztul a kép.
Azt hiszed, behúztak a csőbe, a "beetetési időszak" letelte után a másikról lehull az álarc - vagy csak te láttál valamit, amit látni akartál, azért, hogy mégis itt maradj, mert a leckét meg kell tanulni. Már látod, milyen az "igazi arca" és nem értesz semmit. Legfőképpen azt nem, hogy hogyan kerültél egyáltalán ide?!  Aztán előbb-utóbb vagy elmenekülsz, mert úgy érzed, nem bírsz el ennyi fájdalmat vagy pedig maradsz és csendben sajnálod magad. És újra és újra felteszed a kérdést, hogy miért nem lehet a másik olyan, amilyennek Te szeretnéd? 
Jó lenne őt a saját képedre formálni, de sajnos ő nem az, akit bármivé is formálni lehetne. És ez így van jól.

Mivel mert egymás mellett vagytok, valószínűleg éppen egymásra van szükségetek. Persze, könnyebb kiugrani és keresni valaki mást, de ugyanolyat kapsz majd, semmivel sem jobbat. Mert ő csak azt nagyítja fel, ami Benned van - sajnos bármennyire is fáj, de ez az igazság. Így hát a boldogság az önmagadon való kőkemény munka után vár Rád.

A minta kapcsolatról kapcsolatra képes ismétlődni mindaddig, amíg fel nem fogod végre, hogy már megint csak Te lehetsz az, aki változtat - saját magán. Ha valami nem tetszik a másikban, dolgozz önmagadon.

Ha megtanulod elfogadni önmagad, abból az is következik, hogy mindenki mást is elfogadsz. És ha megtanultad szeretni magad, ő sem tart már eléd olyan tükröket, amelyek azt "bizonyítják", hogy értéktelen vagy. Hogy nem vagy elég szép, okos és te ezt úgysem tudhatod.

Ahogy benned felébred az önszeretet, felébred benne is, hiszen hatással vagytok egymásra. Ahogyan Te nyílsz, úgy nyílik ki ő is. Mert ha agresszív és szeretetlen emberrel találkozol, biztos lehetsz benne, hogy egy érzékeny lélekkel van dolgod. Belül egy sérült kismadár - csak felépített egy vastag és átjárhatatlan falat maga köré - mert már nem bírna el több bántást. És majd bánt ő - mert ezzel eltereli önmagáról a figyelmet.

Amíg csak magadat sajnálod, addig semmi nem fog történni...  Ha azonban elég szeretet és türelem van benned - és igazán LÁTOD MÁR ŐT, akkor át tudod transzformálni a kapcsolatot - magadat és őt is. De ahhoz, hogy őt meglásd, előbb magadat kell végre látnod. Őszintén, álarcok nélkül. Nem lesz könnyű. Hagynod kell, hogy felszínre törjenek a fájdalmak és a rég elfeledett sebek, amelyekkel nem akartál szembesülni. Igen, fájni fog és igen, hosszú ideig fog tartani, de mégis csinálnod kell - hiszen így lehetsz csak boldog végre.

És végső soron... az igazi szeretet nem vár el semmit. A szeretet csak van, nem lehet korlátok közé szorítani, nem lehet bezárni sem. Szabadon kell áramolnia, szállnia, mint a madaraknak az égen. Nincs olyan, hogy bezzeg én feltétel nélkül szeretek, a másik meg nem. Egyformák vagytok. Tanuld meg és Veled ő is megtanulja majd. És ezen a ponton már egyedül is boldog leszel. És ettől lesz nagyon szép - olyan, amilyennek mindig is szeretted volna. Mert már mindegy.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 14:03 0 megjegyzés

 

2013. augusztus 23., péntek

Könnyű-e szeretni...?

 fotó: Pinterest

Van, akit egészen egyszerű. Azzal, aki mindig kedves, esetleg hízeleg is és éppen olyannak mutatkozik, ahogyan az Neked jó, könnyű dolgod van. Megfelel az elképzeléseidnek, sosem konfrontálódik és nem világít rá a hibáidra. Mindent megtesz, csak szeresd.

Ám az igazán nagy kihívás azt szeretni, akiben első látásra nincsen semmi szerethető. Aki bezárkózott. Aki minden érintésedre megfeszül, mint egy ugrásra kész párduc - mert a rengeteg lelki vagy fizikai bántalmazás azt tanította meg neki, hogy az élet veszélyes és minden pillanatban bármi megtörténhet. 
Lehet, hogy folyton veszekszik Veled, lehet, hogy borzasztó vele együtt élni, de mellette fogod megtanulni azt, milyen a feltétel nélküli szeretet. Mert nem várhatsz tőle semmit. 

Mégis neki van leginkább szüksége arra, hogy mellette legyél, még akkor is, ha úgy tűnik, elmar magától. Az egész játékot csak azért találta ki, hogy ne sérüljön. Ha van türelmed, egy csillogó gyémántot találhatsz az álarc mögött. Mert valójában a mélyben rengeteg szeretet van benne. Csak fél még megmutatni.

Ha ki akarod nyitni, ha közel akarsz férkőzni hozzá és a lelkében vájkálni - nem fog menni. A csigát sem lehet a szarvánál fogva kirángatni a házából. Oda kell ülni elé és ki kell énekelni. Rengeteg türelemre és szeretetre lesz szükséged. 

(Tudod, a Kis Herceg esete a rózsával... ) 

És egyszer majd előbújik. Lehet, hogy először nagy örömödben mindent elrontasz és úgy viselkedsz, mint egy elefánt a porcelánboltban. De ebből is tanulsz. Lehet, hogy újra visszahúzódik, de hidd el, ha elég türelem és szeretet van Benned, előjön ismét. Egyre többször és egyre hosszabb időre bukkan majd elő. Előbb-utóbb megcsillan a mosoly az arcán és elkezd majd bízni Benned. De csakis akkor, ha nem akarsz tőle semmit. Ha nincs elvárásod és nincs semmilyen mögöttes szándékod. Ha semmi másod nincs, csak a Szeretet. 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 14:45 0 megjegyzés

 

2013. augusztus 20., kedd

Adj esélyt magadnak!

fotó: Pinterest

Képtelenek vagyunk kompromisszumot kötni. Magasra tettük a mércét és válogatósak lettünk. Fenn hordjuk az orrunkat és nem engedünk be akárkit. Gyakorlatilag senkit nem engedünk közel magunkhoz.

Hiszen elképzeltük az IGAZIT, rengeteget ábrándoztunk róla, hosszú listánk van arról, milyen tulajdonságokkal és külső jegyekkel kell majd rendelkeznie - és milyenekkel semmiképpen sem. És persze nekünk ne is kelljen tenni semmit, jöjjön el értünk az aranyszínű paripáján, hozza a fele királyságát is, aztán majd boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aki nem üti meg a mércét, szóra sem méltatjuk.

De lehet, hogy azért támasztunk olyan elvárásokat, amelyeket senki nem tud megugrani, mert halálosan félünk. Hogy valóban megjelenik és igazán boldogok lehetnénk.

Megteremtettük a saját életünket, egy biztonságos burkot, amelyben egészen jól elvagyunk, de legalábbis nem sérülünk. Mert ha merünk szeretni, az néha fáj is. Az idő meg telik, mi pedig egyre savanyúbbak leszünk. Falakat húzunk magunk köré, jó magas, áthatolhatatlan falakat - biztos, ami biztos. Nehogy át tudja ugrani valaki.
Aztán néha megjelenik ez-az, lehet, hogy nem királyfik, "csak" szegénylegények, akikről persze sziklaszilárdan tudjuk, hogy nem lehetnek igazik - és esélyt sem adunk nekik, hogy királyfivá válhassanak. Van hosszú listánk és kifogásaink is arról, hogy miért nem. 

Azonban az a helyzet, hogy mindenki, aki megjelenik az életedben, az adott pillanatban az igazi számodra. 

Ha szeretnéd, hogy megjelenjen az életedben az, akit elképzeltél magadnak, alkudj meg bátran. Merj kompromisszumot kötni és ne érezd magad rosszul miatta. Nem kell hozzámenni feleségül, nem kell tervezni vele a jövődet. Legyél mindig csak a pillanatban és menj bele a bármibe. Hagyd, hogy kinyisson és ledöntse a falaidat. És legyél vele tisztában, hogy ilyenkor nem messzebb kerülsz a vágyaidtól - hanem éppen ellenkezőleg, elindulsz feléjük.


Aztán majd jön Ő is - lehet, hogy olyan lesz, amilyennek elképzelted, lehet, hogy egész más, de hidd el, fel fogod ismerni. De Hozzá a pillanatnyi igazikon át vezet az út. Általuk leszel készen.

Adj esélyt magadnak.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 21:35 0 megjegyzés

 

2013. augusztus 16., péntek

Hiába emlékszel

Emlékszel. Képeket látsz, hallod az angyalokat, érzel vagy egyszerűen csak tudsz. Tudod, hogy miért lépett be az életedbe és azt is, mi fog történni és miért találkoztatok. Néha utálod az egészet, mert van benned egy belső kényszer, hogy kinyilatkoztasd az igazságod, de aztán szépen lassan rájössz, hogy semmi értelme. Mert az igazságnak és a belső bölcsességednek össze kell kapcsolódnia - és meg kell tanulnod épp csak annyit elmondani, amennyit befogadni képes a másik - vagy egyáltalán semmit sem mondani, hanem meghagyni a szabadságát és meghagyni annak a lehetőségét, hogy ő is emlékezzen.
Mert a másiknak is oda kell érnie. Hiába emlékszel, hiába tudod, ha ő nem tudja és nem érzi. El kell jutnia odáig, hogy megérezze.

Meg kell tanulnod, hogy hiába érted a miérteket, ne keress folyton spirituális magyarázatokat mindenre. Vonatkoztass el az emlékektől és élj.

Láttátok a Fogadom című filmet? Paige, a feleség agysérülést szenved, memóriazavara lesz és éppen csak a férjére, Leo-ra nem emlékszik (az utolsó öt évre - amely a legboldogabb volt az életében), minden másra igen. Leo hiába bizonygatja, hogy szerették egymást, hogy csodálatos kapcsolatban éltek és próbálja visszahelyezni őt a régi életükbe és bebizonyítani neki újra... Paige mégsem emlékszik. Hazaköltözik a szüleihez és a régi vőlegényére vágyik (mert az utolsó emléke szerint boldogok voltak együtt). Aztán elválnak. És Leo rájön, hogy nem tehet semmit. El kell engednie azt, akit a legjobban szeret, mert az érveivel és a saját emlékeivel semmire sem megy. A szeretetet nem lehet kierőszakolni.
És Paige végül visszatér hozzá. Saját magától. Nem emlékszik, de az életének eseményei, a tapasztalásai által mégis megszületik benne az érzés. Újra.

Engedd el.  

Mindegy, hogy hatással van az életedre - hagyd, hogy élje a magáét, hogy tapasztaljon, hogy szenvedjen vagy hogy boldog legyen egyedül. Te is éld a magadét és legyél benne boldog. Aztán majd alakul, ahogy alakul, de nem a jövő a lényeg, hanem az adott pillanat. A tapasztalás. Ezektől emlékszünk majd újra és a tetteink és döntéseink által jutunk el oda, ahol lennünk kell.

Fogadd el azt is, hogy az emberek abban a pillanatban hozzák meg életük döntéseit, amikor készen vannak rá - egy perccel sem előbb - és Te hiába tudod jobban, nem tudsz nekik segíteni. Mert ez az ő életük. Oda kell érniük, maguknak kell fellebbenteni a fátylat - mert a megfelelő pillanatban mindenki előtt felsejlik a bizonyosság. 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 20:11 0 megjegyzés

 

2013. július 30., kedd

Helyezd át a fókuszt!

 
Ha megfigyeled magad, rájössz, hogy életedben van 1-2 sarkalatos pont, amire koncentrálsz, azokban ott vagy teljes erőddel és figyelmeddel - és persze, ezek leginkább azok, amelyek nem működnek. A többi valahogy magától is megy, anélkül, hogy ráfeszülnél. 

Rájöttem, hogy ha áthelyezem a fókuszt, akkor az, amiért eddig vért izzadtam, de nem működött, most szépen lassan pályára áll és magától elindul.

Amikor azon kattogtam, hogy "jajj, miért nincs pénzem?", akkor egyre inkább nem lett. Nagyon nehezen (évek kellettek hozzá), de el tudtam engedni a pénzzel kapcsolatos aggodalmaimat és elkezdtem élvezni az életet. Ma már időt, energiát és pénzt szentelek magamra. Nem foglalkozom azzal, mi lesz. Élem azt, ami van és kihozom belőle a legtöbbet. És ettől működik. 

Hétvégén kifestettük Milán szobáját. Egy hónapja még azon gondolkodtam, hogy fel kellene adni a pesti létet. Még ma is erre vágyom, de be kell látnom, ez a jövő. A jelenben azonban itt élek, ez van és ami zavar benne, meg kell változtatnom, hogy igazán jó legyen. Zavart, hogy koszos a fal, meg repedezik, így hát gondoltunk egyet és kifestettük (a 42 fokban). Kipakoltunk, selejteztünk rendet raktunk - jó móka volt. 
A glettelési technikámon még van mit csiszolni, de ugyebár a jó pap is holtig tanul. 
Most az előszoba jön, türkiz lesz, lazacszínű virágokkal. A vágyamat a balaton-felvidéki hegyoldalról pedig elengedtem és ha odaérek, majd az enyém lesz.

Ja és voltam egy rádióinterjún. (a 4. rész ma hallgató 17:20-kor és 20:20-kor a 92.1 Klasszik FM-en). Még tavaly novemberben szólt egy páciensem, hogy Gaják Petra készítene velem egy interjút a Kínai Nemzetközi Rádió számára a Reikiről. Ettől egyrészt nagyon boldog voltam és elmondtam fűnek-fának (az Ikrek aszcendensem...:-)), másrészt őrülten izgultam és kattogtam rajta - úristen, mit fogok majd mondani és jajj, biztos elrontom.
A két legrosszabb dolog, amit tehettem.
És ettől persze nem is történt semmi.
Aztán elengedtem. És néhány hete - mikor már kellően elfeledkeztem róla - Petra megkeresett és az interjú elkészült. 

Minden megérkezik az életedbe, ha eljön az ideje.

No para. Legyél vele tisztában, mit szeretnél - aztán felejtsd el és éld az életed.

Lásd meg, hogy a világodban rengeteg csoda van azokon túl, amelyekre eddig koncentráltál. Azon túl amire eddig vágytál, de elérhetetlen volt számodra. Ne tulajdoníts semminek túlzott jelentőséget. Legyél érte hálás, de ne koncentrálj rá minden erőddel. Mert ha valamire görcsösen figyelsz, semmi mást nem veszel észre. Minden elveszíti a jelentőségét és elmész a csodák mellett.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 6:20 0 megjegyzés

2013. július 9., kedd

Kötődések

Csüngünk egymáson - ugyanúgy, ahogyan a kis makik a mamájukon. Belekapaszkodunk a bundájába és minden lehetséges módon ráfonódunk, görcsösen kapaszkodva belé. A mama puha, meleg, biztonságos és megvéd minden veszélytől - ugyanakkor a mamán túl ott várna az Élet - ha végre le mernénk mászni...

Mert egy idő után le kell mászni róla. Ha a Mama jól végezte a dolgát, azaz megetetett, ha éhesek voltunk, betakart, ha fáztunk, elringatott, ha álmosak voltunk, nem egy kitalált menetrendhez, hanem a mi belső óránkhoz igazodott, akkor általa megtanultuk, hogyan legyünk biztonságban a világban. Ha azonban a biztonságérzetünk valamilyen okból sérült, akkor keresünk magunknak egy másik bundát, akin csüngeni lehet...

Az igazi szeretetkapcsolataimban nincsenek elvárások, nincs egymáson csüngés. Lehet, hogy csak félévente találkozunk, lehet, hogy napi kapcsolatban vagyunk egymással, de egy biztos: a kapcsolatot sosem terheli neheztelés és elvárás. Az öröm kedvéért vagyunk egymással és minden együtt töltött pillanatból kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem ér rá a másik, nem baj, mert úgyis van ezer más dolgunk is, akkor éljük azt, ami éppen van.

Én nagyon rosszul viselem, ha valaki csüng rajtam. Megérzem, hárítok és bezárom magam, mert úgy érzem, a véremet szívják. (Mégis hálás vagyok nekik, mert már megint rá kellett jönnöm, hogy arra világítanak rá, hogy bizonyos helyzetekben én is ugyanígy viselkedem.) Ezekben a kapcsolatokban a félelem a legerősebb energia. Biztosan van benne szeretet is, de a félelem sajnos jóval erősebb... 

És vajon mitől félünk...?

Igen, már megint megint az önszeretetnél tartunk... mert ha igazán szeretném magam, biztonságban érezném magam egyedül is. Nem vágnám a másik fejéhez, hogy nem hív fel, hogy nem tölt velem elég időt, éppen ezért nem is vagyok fontos neki és biztosan nem is szeret - ellentétben velem, mert én annyira jó és tökéletes vagyok és én bezzeg szeretem őt, hiszen mindig ott vagyok és mindent megteszek... Persze. Mert félek. Félek attól, hogy elveszítem. A teste melegét, a biztonságos burkot, azt a kicsit, amibe belekapaszkodom. Mert nem bízom benne és nem bízom magamban. Nem szeretem magam annyira, hogy elhiggyem, magától is itt van mellettem (meg abban sem, hogy nélküle is jó lenne). 
Elfogadnám azt is, ha félévente találkoznánk csak (vagy soha többé) és közben élném az életem. Mert ha másokon csüngök, az tőlem is óriási energiákat von el. Mindenkit kikészít. Őt biztosan, de engem is. Én sem tudok igazán önmagam lenni, hiszen az energiám 90%-a arra folyik el, hogy azon bosszankodom, hogy miért nem vagyok fontos. Ahelyett, hogy olyan dolgokat tennék, amelyek jók nekem. 

Vágd el a szálakat. Tépj le magadról minden olyan köteléket, amely a félelemre alapul. Hagyd abba a mártírjátszmát és ha idáig rátoltad a párodra, a barátaidra, a gyerekedre, a bárkire az elvárásaidat, fejezd be. Ha idáig mindig Te voltál az, aki kapcsolódott, most ne keresd őket. Ne tegyél semmit, csak éld az életed és figyeld meg, mi történik - benned és a kapcsolataidban. Legyen hited és szeresd magad. És ez a tapasztalás is majd elvezet valahová. Levonod a tanulságokat és már megint egy kicsit közelebb kerülsz önmagadhoz.
Ha lebontod a félelmet a kapcsolataidból, lehet, hogy elveszíted őket, mert csak a félelem éltette őket - de az is lehet, hogy megtapasztalod majd az igaz szeretetet. Merj máshogy működni, mert az Életben éppen az az izgalmas, hogy egy-egy döntésünk után nem tudjuk, mi fog történni. 

Gyere ki a komfortzónádból azáltal, hogy ismeretlen területre mersz lépni. Úgy kommunikálj, ahogyan idáig nem, tegyél meg valamit, amit idáig nem mertél. Mert ha átlépsz az önmagad építette korlátokon, a félelmeiden, akkor kezdődik el számodra az igazi Élet.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 7:56 2 megjegyzés

 

2013. július 6., szombat

Tükröm, tükröm...

Minden kapcsolódásodban saját magaddal találkozol, mindenkiben Te tükröződsz vissza. Bármi is zavar másokban, az valójában ott van Benned, bármennyire is fájdalmas. És mindez csakis azért van, hogy megismerd önmagad, hogy fejlődj és hogy azzá válj, akivé válnod kell.

Én azt mondom, menj bele mindenbe, amit felkínál az Élet. Csalódj ezerszer is, akkor is, ha nem "méltó" Hozzád, az, aki miatt fáj az Élet. Ugyanis nem találkozhatsz olyannal, aki nem méltó Hozzád. Csakis az jöhet Veled szembe, aki Te magad vagy. Jön ő ezerszer, vagy jön ezer másik, aki ugyanazt tolja az arcodba, míg meg nem érted végre. Ha igazán szeretnéd magad, nem találkoznál már olyanokkal, akik nem méltók Hozzád, hiszen ennek nincs is semmi értelme... mert Neked vannak olyan tulajdonságaid és játszmáid, amelyek már nem méltók Hozzád. Nem a világot kell megváltoztatnod, hanem ha azt szeretnéd, hogy változzon a világod, Neked kell megváltoznod.

És a változás lényege, hogy mindig azt teszed, amit belülről érzel. Ne akarj megfelelni, ne tuszkold vissza az érzéseidet, mindig mondd ki, ami fáj és ne rágódj tovább a problémákon. Fejezd ki mindig az érzéseidet. És lehet, hogy a többieknek ez nem tetszik majd. Lehet, hogy soha többé nem állnak Veled szóba, mert már nem vagy cuki és aranyos, nem vagy bábu, akit formálni lehet és aki mindig bólogat arra, amit mások mondanak. Felnőttél. És ha nem mutatod meg, ki vagy, esélyt sem adsz, hogy megismerjenek és önmagadért szeressenek mások.

Lehet, hogy most az okoz majd fájdalmat, hogy Te bántasz. Lehet, hogy nem is lesz igazad és csak azért kell kimondanod, összetörnöd a tányérokat és rávágnod az ajtót, hogy megismerd önmagad. De mégsem tehetsz már mást. És ha végre lépsz, ha végre kommunikálsz, megláthatod az árnyoldalaidat is. Mert hiába zártad be őket, ott voltak és a szemedbe nevettek. De most már tudod, hogy mit kell megváltoztatnod, mit kell elengedned ahhoz, hogy közelebb kerülhess magadhoz és másokhoz. Meglátod, hogy nem is a másik a hibás, mert az, ami benne zavart, Te vagy.
És innen már nincs visszaút. Ez fájdalmas és igen, rámehetnek a kapcsolataid - azok is, amelyeket a legfontosabbnak hittél. De már úgyis  tudod, hogy akinek helye van az életedben, bármit teszel, ott is marad  - és fordítva. Akinek nincs helye, akármennyire is meg akarsz neki felelni, úgyis el fog menni, nem tehetsz ellene semmit.

És ha ez valóban így van, akkor miért is ne lehetnél igazán önmagad? Törd össze a tükröt, ismerd meg azt, Aki Valójában Vagy és engedd meg, hogy a törött tükörcserepeken túl felcsillanjon a Másik. 
 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 23:53 0 megjegyzés

 

Hogyan mondjam el Neked...?

Vajon miért játszmázunk? Miért nem tudunk őszinték lenni egymáshoz és miért rejtjük el egymás elől azt, amit valójában érzünk? Miért nem tudjuk kifejezni önmagunkat és miért nem tudunk a szívünk szerint kommunikálni? Nagyobb erők mozgatnak bennünket, rajtunk kívül állók, amelyek nem hagyják, hogy jól működjünk vagy egyszerűen csak érzelmileg sivárak vagyunk?

Egészen egyszerű dolgokat nem vagyunk képesek lekommunikálni egymással. Lehet, hogy azt hisszük, megbántjuk a másikat, holott az okozza a legkevesebb fájdalmat, ha igazán, a szívünkből kommunikálunk és cselekszünk. Ráadásul mi magunk is rosszul érezzük magunkat attól, ha nem mondtuk ki, amit szerettünk volna. Lehet, a másik már rég túllépett rajta, mi meg ott maradunk a lelkiismeret-furdalásunkkal és ahogy telik az idő, egyre nehezebb újra összekapcsolódni egymással.

Azt hisszük, az idő majd begyógyítja a sebet. Nem mondunk semmit, de néhány hónap múlva úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna. De a tüskék ott maradnak és a széttört cserepeket sem lehet már ugyanúgy összeragasztani, ahogyan voltak.

Nincs szükség felelőtlen és be nem teljesített ígéretekre sem. A kimondott szavaknak ereje van. Mindig gondold meg, mit mondasz. Ne akarj megfelelni, mert azzal teljesíthetetlen elvárásokat támasztasz magad és mások elé és mindenkiben keserűség marad. Ha felelőtlen ígéreteket tettél és már látod, hogy bármennyire szeretnéd, nem sikerül teljesíteni, mondd meg abban a pillanatban, mielőtt az egész hazugsághegy rád borul. Így lesz mindenkinek a legjobb.

Biztosan ismered a sztorit az idős házaspárról... A Papa mindig a zsömle tetejét adta a Mamának, ő pedig az alját ette, mert azt hitte, a teteje finomabb falat és kedveskedni akart - meg akart felelni annak, akit szeret... Aztán néhány évtized múltán a Mamából kirobbant, hogy ő igazából a zsemle alját szereti és elege van abból, hogy egy életen át a tetejét kellett ennie. És persze, hogy a Papa a tetejét szerette jobban... Egy életen át azt ehették volna, amit szerettek, ha elmondták volna egymásnak. Évtizedeket élünk le egymás mellett úgy, hogy a másiknak fogalma sincs róla, mi zajlik bennünk.

Kommunikálj mindig a szívedből, azzal sosem nyúlhatsz mellé. Mondd azt, amit érzel, akkor is, ha úgy érzed, megbántasz vele másokat. Az igazság az egyetlen, amivel sosem tévedhetsz. Ha nem megy szóban, írd le, rajzold le, készíts ajándékot vagy tegyél meg valamit, amiből a másik érzi, hogy szereted és mellette állsz.

De majd ha elkezded szeretni magad, akkor rájössz, hogy bármit elmondhatsz, mert nem tudsz vele megbántani másokat. Mert ahogyan neked jó, úgy lesz jó nekik is. Ne ködösíts, ne akarj megfelelni, ne játszmázz. Beszélj mindig szívből, és legyél mindig igaz, mert csak így lehetnek igaz kapcsolatok körülötted.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 8:04 0 megjegyzés

2013. június 21., péntek

Flow

Tanulok a pillanatban lenni. Figyelnem sem kell arra, hogy ne csússzak el a múltba vagy a jelenbe, hanem az éppen aktuális pillanatot éljem - mert minden összesűrűsödött körülöttem. Nem látok egy napnál - de néha egy óránál sem - tovább. Nem tudok tervezni, nem tudok irányítani. Elengedtem mindent és hagyom, hogy éppen annyi legyen az életemben, ami igazán az enyém. 

A múlt hét hozadéka az volt, hogy minden jól sikerült, amit hagytam, amit beengedtem magamba és nem AKARTAM. Amikor azonban át akartam venni az irányítást, az kicsúszott a kezemből és minden elromlott. Látszólag fölösleges köröket futottam és úgy tűnt, minden összeesküdött ellenem. De ezen sem keseregtem, csak megéltem a tapasztalást, hiszen tudtam is, hogy így lesz, mert nem szívből jött, hanem megfelelni akarásból. 
 
El kell fogadni, hogy minden így jó. Akkor is, ha úgy tűnik, hogy rossz. Mert egy idő után megtanulod, miből mi következik, a gondolataid és cselekedeteid hová vezetnek. És csak éld meg. Haladj az áramlattal, tapasztalj és ismerd fel, hogy minden a helyén van. Ne feszülj, ne akard, csak engedd. Mindent, amit az Élet nyújt. Éppen csak annyit.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 17:11 0 megjegyzés

 

2013. június 11., kedd

Helytállni

 
Fél Európa víz alatt van. És nekünk meg kell értenünk, hogy minden okkal történik - mert a Világban Rend van. Minden óraműpontossággal működik és minden történés, minden és mindenki a helyén van. A Duna az érzelmeinket szimbolizálja - amelyeket elfojtjuk és megpróbálunk mederbe terelni. Palástolunk és úgy teszünk, mintha. Nem mondjuk ki, nem éljük meg azt, amit igazán szeretnénk, de azt sem, ami fáj. De: "az érzelmek vadlovak". Utat keresnek maguknak. Átbuggyannak a gáton, kitörnek és elárasztanak mindent, ami az útjukba kerül. Elpusztítják, aminek lejárt az ideje, hogy aztán megtisztítva mindent békésen csordogálhassanak tovább. Soha nem volt még ekkora a Duna. És mi sem lehetünk már ugyanazok. Az energiák megváltoztak - nem lehet már maszatolni, nem lehet csak élni egymás mellett és nem figyelni egymásra, nem kimutatni a szeretetet és nem összetartani. Ez már egy aranykori energia, amelyben az én, az ego helyett újra a Mi, az Együtt a fontos. Tavasszal a hó tanított, most a víz - mindkettő ugyanarra. És mindaddig teszi, míg meg nem tanuljuk a leckét. Míg nem élünk úgy, ahogyan kellene - míg nem bánunk jól magunkkal és egymással. Addig tanít, amíg nincs köztünk összetartás és nincs bennünk szeretet. És nem csak a próbák ideje alatt, hanem utána is - életünk minden napján.

Én ugyanazt élem, amit a víz. Kibuggyan belőlem minden felesleges és kiárad a világba. Szembesülnöm kell az alacsonyabb rendű érzelmeimmel, az ösztöneimmel, azokkal a részeimmel, amelyekkel nem akartam szembenézni. Hiába próbálom visszapasszírozni őket magamba, csak jönnek és jönnek, áttörik a gátat és szembesítenek önmagammal. Én pedig kénytelen vagyok őket kiárasztani. Konfrontálódni a világgal, önmagam lenni és elfogadni, hogy ez is én vagyok. Ettől persze felkavarodik minden, átrendeződnek a kapcsolataim és lehet, hogy lesznek olyanok, amelyek nem állják ki a próbát. De amelyik igen, az átminősül, tartalmasabbá és igazzá válik.

Folyamatosan tesztel az Élet - helytállásra tanít. És én ráfeküdtem a hullámokra. Minden lehetőséggel élek, amit felkínál és elfogadom, ha pihenésre kényszerít. Olyan, mintha együtt táncolnánk és én hagyom, hogy vezessen. Úgy érzem, mintha a 62. pályát játszanám egy játékban, minden nehezített, de végül sikerül. "A végén minden jó lesz. Ha nem jó, akkor az még nem a vége."

Mindegy, hogy hol állsz helyt az életedben - hogy kinn vagy a gáton, dolgozol vagy Anya vagy. Tegyél bármit - a lényeg, hogy 100%-osan tedd bele magad abba, amit csinálsz. Tedd szívvel-lélekkel, legyél ott minden energiáddal. Akár végkimerülésig is, de tedd a dolgod. És mikor már úgy érzed, nem bírod tovább, minden erőd elfogyott, összeomlasz és sírsz a fáradtságtól és úgy érzed, semmi értelme, akkor egyszer csak átbillensz a holtponton és megtörténik a katarzis. Eljutsz majd egy kegyelmi állapotba. Megérted a miérteket, megérzed a hálát és felismered, hogy a Világ - és benne Te - attól halad előre, hogy szívvel-lélekkel odaadod magad neki. Teszed a dolgod egy magasabb rendű célért. Másokkal és másokért. Mert a Nagy Egészből csakis annyit vehetsz ki, amennyit beletettél.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 11:38 1 megjegyzés

2013. május 25., szombat

Ajándék

Egyszer csak megjelenik az ajtódban és örökre megváltoztatja az életedet. Egész életedben tudtad, hogy valaki hiányzik belőle. Mindig is érezted az űrt és gyakran hasított beléd a hiánya, csak nem tudtad, hogy az övé. És mikor megtalál, lehet, hogy elsőre nem is örülsz. Lehet, hogy dühös vagy rá, mert fenekestül felforgat mindent. Mert Te nem pont így és nem pont most akartad. Aztán ha már itt van, eltervezed, hogy hogyan kapcsolódjatok, terveket szövögetsz és összeáll a fejedben a kép, de az Élet persze felülírja a terveidet. Jön és lerombol minden elképzelést, mindent körülötted és Téged is átformál. Hiszen ezért jött. Hogy változz általa - és hogy változzon általad.

És néha bizony próbára tesz. Brutális, kegyetlen és nagyon őszinte tükröt tart eléd. És néha eltávolodtok egymástól, mert elég. Mert túl sok. Mert azt hiszed, hogy bánt - holott csak azt akarja, hogy a legjobbat hozd ki magadból. És mikor elmegy, hiányzik. Nagyon. Olyan érzés, mintha kitéptek volna a szívedből egy darabot. Nem érted, miért kell elengedned és miért akar menni, mikor végre megtaláltátok egymást. Ő vajon nem érzi? Aztán visszajön. Újra és újra. Néha rövidebb, néha nagyon hosszú idő után. Mert igen, ugyanazt érzi, amit Te. Lehet, hogy nem tudja megfogalmazni, ki vagy az életében, de valami mégis hajtja hozzád.

És egy idő után megtanulod, hogy mindegy, hogy ott van Veled vagy sem, mert nem veszítheted el soha többé már. Elsőre is tudta, hol kell keresnie, pedig egy másik világban beszéltétek "csak" meg. Mégis, olyan erősen vágyta a találkozást, hogy Rád talált. Láthatatlan szálakkal össze vagytok kötve egymással és ezek a szálak eltéphetetlenek. És nincs jelentősége, hogy itt vagy egy másik életben találkoztok újra, mert a lelkeitek örökre össze vannak kapcsolva. És azt is tudod, hogy hiába megy el, vissza fog jönni, mert dolgotok van egymással. És most már megingathatatlan a bizalmad, hiszel magadban és hiszel a Mindenségben és hiszel benne is. Mert tényleg mindegy, hogy Veled van-e vagy sem. Neked türelmet kellett tanulnod és feltétel nélkül szeretni. Akkor is, ha ott van és akkor is, ha nincs. Akkor is, ha nem tudod, miről szól ez az egész. Csak tudni, hogy van, bízni, hogy az Univerzum jobban tudja és megelégedni ezzel. Nem elvárni és nem tervezni. Mert a tervezetlen élet rejti magában a csodákat.

És megtanulod nélküle is jól élni az életed. Már értékelsz minden pillanatot, nem akarod tudni a hogyant és a miértet és nem akarsz már irányítani sem. Elfogadod, hogy az Élet irányít - és ekkor megérzed a kegyelmet.

De rájössz arra is, hogy van néhány kapcsolat az életben, amelyekért érdemes kockázatot vállalni, mert ők azok, akik szebbé teszik az életed. És már ki mersz lépni a falaid mögül, félreteszed a keménységed, elengeded a félelmeidet, kinyílsz és hagyod, hogy legyen, ahogy lehet. Kockáztatsz és vállalod a BÁRMIT. Mert tudnia kell, hogy fontos neked. És erre nem elég egy sms, egy e-mail vagy egy "sziamizu?" a facebook-on. Oda kell menni. Vállalni mindent és feladni önmagad. Kiugrani a burokból és élni a pillanatot, akármit is hoz. Mert igenis, az Élet kockázat.

A sínek eltávolodnak és egyszer majd újra összeérnek.
Én pedig szerelmes vagyok az egész Világba és azt érzem, hogy a Világ is szeret engem. A kegyelmébe fogadott és ringat az ölében.
És most, mire a végére érek, tűzijáték kezdődött a Gundelben és pont idelátszik. Csak nekem:-) Mert az Élet ünnepel, ha élni mered. 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 22:41 0 megjegyzés

2013. május 16., csütörtök

Csináld...!

Van egy kertem. Meg egy álmom. Az álmom egy ház a Balaton-felvidéken, ami valahogy így néz ki (bár ez éppen Spanyolországban van, de nem ez a lényeg):
http://otthonkommando.blog.hu/2013/04/20/haztuznezoben_erdoben_valahol_eszak-spanyolorszagban
És mikor nézegettem a fotókat, már megint ugyanarra jöttem rá, mint már néhányszor: hogy a vágyak néha elterelik a figyelmet arról, ami már ott van az életünkben. Mert minden, amivel dolgunk van, minden amiből tanulnunk kell, azt már odatette az Élet elénk. Azonban gyakran észre sem vesszük azt, ami az orrunk előtt van...

Szóval a kert, vagy inkább telek - sőt, birtok Baranyában van. Egy aprócska zsákfaluban, az erdő szélén, dombbal és forrással és néha a kert végében legelésző szarvasokkal. 6 ezer m2, azért ez nem kevés és akár lehetne is kezdeni vele valamit... És mikor a teraszon egy kávé mellett nézegettem ezt a gyönyörű spanyol kertet, rájöttem, hogy már megint valami olyasmire vágyom, ami tulajdonképpen az enyém.

Ha 8 éve gyümölcsfákat ültettünk volna (és nem étteremről és vadászházakról ábrándoztunk volna), akkor azok már bőven teremnének... de a "mi lett volna, ha..." nem változtatja meg a jelen pillanatot. A jelenben itt van ez a birtok, amiben hatalmas lehetőségek vannak. Saját forrás. Olyan föld, amit soha nem ért vegyszer, mert ott a faluban ez nem divat... És ott hever parlagon, mert én nem teszek semmit.

Aztán azt találtam ki, hogy legyen belőle egy közösségi kert. 20-30 családot is bőven eltart - bár szerény mezőgazdasági ismeretekkel rendelkezem, de helyes növénytársítással, permakultúrás gazdálkodással nagyon sokat kihozhatnánk belőle. Azt hittem, mások is lelkesek lesznek az ötlettől. De semmi nem történt. Néhányan lélekben velem vannak - ez is nagyon sokat ér és nagyon hálás vagyok érte, de leginkább azt hallottam, hogy: nagy a kockázat, elviszi a víz vagy az aszály a termést, ellopják, messze van, sokat kellene befektetni, stb., stb.

Persze, lehet, hogy ez az álom csak az enyém. Lehet, hogy senki másnak nem fontos, hogy amit megeszik, abban a szíve minden szeretete benne legyen. Lehet, hogy már megint egyedül kell megcsinálnom. De az is lehet, hogy azért tartunk itt, ahol tartunk, mert nem merünk hinni magunkban és abban, hogy az álmok akár valóra is válhatnak.

  ...

Idáig jutottam, majd tartottam egy angyalmeditációt és megkaptam a válaszokat... Mert ugye az Élet lényege, hogy csináld, bármiről is van szó. Kezdj valamit azokkal a dolgokkal, amelyek körülvesznek Téged. Tedd bele az energiád, hogy elinduljon egy folyamat és történjen valami. Ez majd elvezet valahová - de az életben éppen az az izgalmas, hogy sosem tudhatod, hová fogsz kilyukadni. Én például most egyértelműen azt az üzenetet kaptam, hogy adjam el a telket. Ez a múltam, ami alól fel kell szabadulni. És ez is csak a következő lépés, utána nem tudom, mi fog történni... de mindegy is. Már nem is képzelek el semmit, mert úgyis azt kapom, amire éppen az adott pillanatban szükségem van. 

Tehát semmi mást nem kell tenned, csak elkezdeni. És ha így teszel, egyszer csak azt veszed észre, hogy már nyakig benne vagy és a dolgok elkezdenek maguktól működni. Lépsz egyet és meglátod a következő lépést. Nem érdemes az összes lépésen rágódni, csak mindig a soron következővel kell foglalkozni és azt meglépni. Most minden percről percre változik. Az egyik ötletből végül valami egészen más alakul ki. Csak el kell kezdeni minden ötletet megvalósítani. Lehet, hogy az ötödik percben kiderül, hogy nincs értelme,  de eszünkbe jut valami sokkal jobb. De ha nem teszünk semmit, nem fog történni semmi. És az baromi unalmas...

Az új szenvedélyem - elkezdtem nyers ételeket készíteni megrendelésre. Rendkívül fárasztó, de nagyon élvezem. Jó érzés belegyúrni a szeretetem az ételekbe, jó érzés  táplálni, jó, hogy egészséget adhatok és mindegy, hogy gyógyítok vagy ételt készítek, mert mindenben, amit odaadok másoknak, abban én vagyok. Jó végigkövetni a saját fejlődésem és a kreativitásom, illetve a fantáziám szárba szökkenését.

Tenni a dolgunkat és megvalósítani az elképzeléseinket nem mindig könnyű. De mi az? Mi az ebben az életben, amit ingyen adnak? Amiért nem kell megdolgozni? Számomra mindig is csak azok a dolgok voltak fontosak, amelyekért kőkeményen meg kellett dolgoznom. Amelyekben benne volt a verejtékem és benne voltak a könnyeim. Ettől értékeltem és ettől éreztem azt, hogy valójában az enyémek.

Mindegy, mit csinálsz, egy a lényeg: CSINÁLD! Lehet, hogy nem az a sorsfeladatod, de majd később kialakul és elvezet valahová - oda, ahol lenned kell. De itt és most itt kell lenned. Lehet, hogy középszerű, amit csinálsz, lehet, hogy több van benned, lehet, hogy nem keresel vele sokat, de minden út az első lépéssel kezdődik. Mindegy, mit tanultál, mindegy, mit értél el idáig, mert most minden változik. Lehet, hogy nem az tesz majd boldoggá, amit évekig tanultál, hanem valami sokkal "egyszerűbb" dolog. Mert ez az, amitől önmagad lehetsz. A lényeg, hogy hozd ki az adott dologból, a körülményeidből és magadból a legjobbat. Ne tervezgess, most nem annak van itt az ideje. Ne szőj ábrándokat, ne építs légvárakat tovább, hanem teremts. Itt és Most.

Egyensúly

Paloma Herrera, photo by Michael o'Neill

Az életben éppen a kiszámíthatatlansága a legizgalmasabb – az, hogy nem tudjuk, mi fog történni a következő pillanatban. Nem számítasz rá és ott áll az ajtóban valaki és megváltoztatja az életed. Rájössz, hogy mielőtt ismerted volna, akkor is ő hiányzott belőle. Általa nem csak az életed változik, de Te magad is megváltozol. Soha nem leszel már ugyanaz, aki voltál. 

Az élet átjáróház. Hozzá kell szoknunk, hogy a benne lévő emberek ki- és bejárnak rajta. Hogy egyszer csak belép valaki az ajtón és megváltoztatja az életünket. És meg kell szokni azt is, hogy ez el is múlhat. Megtanítjuk egymásnak, amit kell, aztán megyünk tovább. Minden pillanat változást hoz. Vannak pillanatok, amikor megszületik valami csodálatos, ami idáig nem volt, egy másik pillanatban pedig mindent elveszíthetünk. 

És ahogy haladunk az Úton, egyre inkább felismerjük, hogy nincsenek már felesleges kapcsolódások. Csak IGAZIK vannak. Az életünkbe csak olyanok lépnek be, akik valójában mi vagyunk. Minden barátság, minden szerelem földöntúli kötés és Istenadta ajándék, aki által megismerhetjük saját magunkat. Mert ő és én – ugyanaz. És elveszíteni még jobban fáj, mint korábban – még ha tudom is, hogy találkozunk – mert olyan, mintha a lelkemből tépett volna ki az élet egy darabot. De éppen ez a legnagyobb feladat benne. Egyensúlyban maradni akkor is, ha nem tudjuk, találkozunk-e valaha még. Mert a boldogságunk nem másoktól függ, még akkor sem, ha életeken át össze vagyunk kötve.

Ugyanis az egész játék csak arról szólj, hogy megtanulj szeretni. Tisztán, teljes szívvel, úgy, hogy esetleg a másik soha nem tudja és nem akarja ezt a szeretetet viszonozni. De a szeretetnek nem is ez a lényege. A szeretet mindentől függetlenül van és kiárad. Egy idő után elkezdesz szeretni mindent és mindenkit, ettől pedig egyre több szeretet fog visszaáradni hozzád. A szeretetet képtelenség bezárni, mert saját törvényei vannak. Ráadásul olyan utakat talál, amelyben semmi logika nincs.

És előbb-utóbb rájössz, hogy a szeretetnek tárgyra sincsen szüksége. A Szeretet egyszerűen csak van - Benned van. És már semmi nem tud kibillenteni, mert egyensúlyban vagy, mert nem csak a szeretet, de minden, amire szükséged van, ott van Benned. 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 16:35 0 megjegyzés

Az élet maga az Út

Az életünk döntések sorozata. Minden döntés elmélyíti az Utat, amelyet választunk és jelentéktelenné teszi a többit. Mégis muszáj meghoznunk a döntéseinket - akkor is, ha fáj; akkor is, ha nem tudjuk, mi fog történni...
Mert az Élet nem valamin túl vár ránk - az élet maga az Út.

Én gyakran elvesztem a jövőben vagy a múltban. Pedig elsősorban a Jelent kell meglátnunk és azt, hogy Itt és Most hogyan tehetnénk azt jobbá. Hiszen minden, amit a jelenben teszünk és átélünk, attól lesz a jövőnk olyan, amilyen. Az egyetlen cél, hogy a jelen pillanatban beteljesítsük a feladatunkat. Elfuthatunk előle, de nem érdemes. Belemenekülhetünk a jövőbe, de ha a jövőt kergetjük, a jelen pillanat elmegy mellettünk. Pedig mindig a jelen pillanat hordozza magában a szépségeket. A jövőt itt és most alakítjuk. A Sorsunkat mi magunk formáljuk.
Sokszor olvasták a fejemre, hogy illúzióvilágban - vagy még rosszabb: árnyékvilágban élek, nem pedig a valóságban. És nem értettem - nem akartam érteni. Mert azt gondoltam, hogy a világom attól lesz olyan, amilyen, ahogyan megteremtem. Hogy minden és mindenki, ami körülvesz, akit beletettem a világomba, az én vagyok. Nekem tetszett ez a világ és azt gondoltam, az én valóságom több mint az élet, mert boldog vagyok benne. Azt gondoltam, az én világom a Fény és az ő valóságuk pedig az Árnyék. Nem értettem, mitől ÉLET az élet és mitől nem az az enyém. 
 

Aztán megértettem, hogy nem arról van szó, hogy buliról bulira kellene járjak és minden szombat este össze kellene hánynom magam... (persze ez is egy életforma, csak nem az enyém) - hanem az élet döntések és kockázatok sorozata. Én sosem döntöttem és sosem kockáztattam. Mindig rábíztam magam a Sorsra, aki persze meghozta a maga döntéseit – de így a legbrutálisabb tanulófolyamatokat kaptam. (Ettől persze egyre kevésbé nem mertem dönteni, kockáztatni, felelősséget vállalni, hiszen ha az élet mellett ilyen rossz, akkor milyen lehet maga az Élet?) Halogattam a dolgokat és hagytam, hogy döntést hozzanak helyettem mások, holott, ha hónapokig-évekig fáj valami, az sokkal rosszabb, mintha néhány napig vagy hétig fájna.
Már életem kezdetétől bezártam magam egy burokba... azt hittem, ott biztonságos és az élet nem bánt. De a burokban maradni egy idő után fáj, mert kinőjük... Az örömöt megélni csakis a fájdalmon keresztül lehet. A burkot át kell törni és élni kell az életünket. Még ha fájdalmasak is bizonyos döntések, muszáj őket meglépni. Az Univerzum csak a döntéseinket tudja támogatni. Ha nem döntünk, nem támogat - ellenben dönt helyettünk és kőkeményen odateszi elénk, amit meg kell tanulnunk.
Nem kockáztatunk, mert félünk az ismeretlentől, attól, hogy a kockázat csalódással jár és attól, hogy rosszul döntünk. Holott az élet csak egy játék és aki nem kockáztat, nem is nyer. Nem kell túl komolyan venni magunkat és az életet. Bele kell menni azokba a dolgokba, amelyektől a legjobban félünk - mert mi történhet? Vagy rájövünk, hogy a félelmünk alaptalan volt vagy beigazolódik - és akkor mi van? Semmi. Megyünk tovább. Legalább minden kitisztul, tudjuk az irányt és nem kell kételyek közt vergődni tovább. És nincsenek rossz döntések sem, mert a szívünk mélyén mindig tudjuk az irányt. Minden csak tapasztalás és minden út a tökéletességhez vezet. Csak rá kell lépni. Csinálni kell - ennyi a titok.

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 5:48 2 megjegyzés

Felelősséget vállalni

Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a felelősségvállalásban... Mindig felismerni, hol a határ, mi tartozik hozzánk és mi máshoz. Olyan dolgokért vállalunk felelősséget, amelyekért nem kellene, mert nem a mieink. Mindenki más csomagját visszük, éppen csak a sajátunkra nincs időnk és energiánk. Holott az életünkről csakis mi magunk döntünk. 

Mikor a férjemhez - akik akkor már nagyon beteg volt - eljött egy vak gyógyító és azt mondta, hogy nem fog hazudni - ebben a pillanatban nem tudja megmondani, hogy meggyógyul-e vagy elmegy - a lelke még bárhogyan dönthet. És a gyógyításon túl egy nagyon szigorú, speciális diétát javasolt neki, amit ő két napig volt képes betartani. Én azt hiszem, hogy ő ott és akkor meghozta a maga döntését. És ezzel nincs is semmi baj... mert mindenki maga dönt az életéről. És a döntéseink oda vezetnek minket, ahová a lelkünk valójában menni szeretne... Csak legyünk vele tisztában, hogy ez a mi döntésünk volt. Bennem már nincs rossz érzés, mert én döntöttem úgy, hogy mellette maradok és végigcsinálom, amit kell. Elmehettem volna, nem akkor, hanem már jóval korábban. Mégis maradtam.

És miután elment, megtanultam, hogy én csakis önmagamért és a fiamért vagyok felelős (őérte is még néhány évig, utána majd járja a maga Útját). Senki másért. Szenvedve tanultam és átéltem néhány mélypontot, de egyre világosabb volt az irány. Néha az kérdeztem a Sorstól, miért nem lehet, hogy jön valaki és majd jól eltart, én meg közben NŐ lehetek, majd főzök vacsorát, esetleg szülök még néhány gyereket és majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Miért kell nekem megküzdeni minden falat kenyérért, egyaránt élve a Férfi és a Nő szerepét?! Hol itt az igazság?! De rájöttem arra, hogy ez is beletartozik a felelősségvállalásba. Felvállalni önmagam - és a küldetésem: azt, hogy gyógyítok, hogy tanítok, hogy Utat és példát mutatok. Nem akarok már beállni senki mögé és átadni neki a felelősséget - hogy aztán majd néhány évtized múlva a fejére olvashassam, hogy miatta nem teljesültek be a vágyaim. A küldetésünket nekünk, nőknek is meg kell élnünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem mehetünk férjhez és nem szülhetünk gyerekeket... hiszen ez az egyik legcsodálatosabb küldetés... De már nem bújhatunk el a Férfi mögé.

Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy arra sincs szükség, hogy én vállaljak felelősséget a Férfi helyett. Hogy én tartsam el őt, míg ő dédelgeti az álmait és majd egyszer talán megvalósítja önmagát. Nekem egyedül kellett megjárnom ezt az utat és azt hiszem, nem is lehet másképp. És még most sem vagyok készen és tudom, hogy ennél jóval több van bennem. De én küzdöttem meg egyedül azért, aki most vagyok és ezt senki sem veheti el tőlem. Ezáltal tudom értékelni és megbecsülni önmagam. A férjem akkor lett beteg, amikor sok év után, amíg dédelgette az álmát - de közben nem vállalt el olyan munkát, ami nem volt méltó a képességeihez és a tehetségéhez (tehát gyakorlatilag semmit) - végül tényleg beteljesült, amit szeretett volna, végül tényleg tréner lehetett, elismerték a tudását és megfelelően honorálták is. De dolgozott benne a sok-sok év lelkiismeret-furdalás (amit hatalmi játszmákkal leplezett) és a lelke mélyén úgy érezte, ez már nem is jár neki. Nem volt édes a győzelem íze, hiszen csak részben küzdött meg érte.

Meg kell értenünk, hogy hiába hibáztatjuk a férjünket, az anyósunkat, a szüleinket (a szomszédot, a gyereket, az időjárást, a kormányt...) vagy bárki mást azért, mert az életünk nem úgy alakul(t), ahogyan szeretnénk vagy szerettük volna. Bár nagyon fájdalmas, de bármi is történt és történik velünk, annak egyedül mi magunk vagyunk az oka. Mi teremtjük a körülményeinket, azért, hogy fejlődjünk és azért, hogy megtanuljunk valamit belőlük. Lehet, hogy éppen annyit, hogy legközelebb már ne így, hanem máshogyan csináljuk. 

Így hát a legfontosabb, hogy egyetlen kötelességünk és felelősségünk az, hogy beteljesítsük a küldetést, amiért születtünk és megvalósítsuk önmagunkat. Ez mindenkinek más és más, és csak a szívünk képes megsúgni, hogy számunkra merre van az irány. Hagyd, hogy a szíved vezessen, vállald fel a felelősséged az Életedért, legyen saját Utad és hozd ki magadból a lehető legjobbat!
 

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 15:39 0 megjegyzés

 

 Mindegy már...

Néha sokkal többet képzelünk bizonyos helyzetekbe, mint ahogyan azok valójában vannak. Olyan, mintha feltöltenénk egy lufit az ábrándképeinkkel, belehelyezzük valakibe a vágyainkat, holott ő köszöni szépen, de egyáltalán nem akar az lenni, aki ezeket a vágyakat beteljesíti... talán senki nem akar lenni az életünkben... jön és itt van, mert kényelmes neki, mert hívjuk, mert odaadóak vagyunk, vacsorát főzünk nap mint nap... mert szükségünk van rá, az energiájára, mert mi is töltekezünk belőle és elképzeljük, milyen lenne, ha... de valójában halálosan félünk - még magunknak sem merjük bevallani, de pontosan elég nekünk annyi, amennyit ő adni tud. 

És csak dédelgetjük a gondolatot, hogy igen, valaki (talán ő) majd életünk minden napján velünk vacsorázik és együtt szundikálunk a kanapén... de hiába akarnánk többet, ő mégsem lép... mert ő is fél, ő is bezárt, ő sem akar többet sérülni. És rá kell jönnünk, hogy ami a legjobban zavart benne - hogy zárkózott, hogy nem mesél magáról, hogy nem lép, hogy nem mondja meg, miért van itt újra és újra - az valójában, ha nem is pontosan ugyanúgy, de ott van bennünk. Ő a mi tükrünk. Mert mi ugyanúgy félünk, mert ugyanúgy sérültünk, mert igen, szeretnénk, de valójában már annyi ideje vagyunk egyedül és azt tehetjük, amit szeretnénk és nem akarjuk, hogy valaki máshoz alkalmazkodni kelljen, nem akarunk kompromisszumokat és nem akarjuk, hogy ő jobban tudja.

És amikor ezt felismerjük, elmegy.

És az elején nagyon nehéz, nehéz nem felhívni és nem rá gondolni és egyáltalán - élni a mindennapjainkat, aminek idáig ő szerves része volt... de aztán mindegy már. Mert felismerjük, hogy ha felszabadítjuk az energiáinkat, akkor egyre többet és többet vagyunk képesek kihozni magunkból. Mert nem azon agyalunk, hogy mikor ír vagy nem ír sms-t (vagy mi mikor írunk vagy nem írunk sms-t) és miért nem válaszol és vajon mikor jön... hanem elkezdünk ötletelni. És terveink vannak. Minden nap újabb inspirációk és megvalósítandó ötletek pattannak ki a fejünkből és sorakoznak a beteljesítésre várva. És azt is tudjuk, hogy szépen sorban mindet, aminek éppen helye és ideje van, meg tudunk valósítani, mert semmi nem törheti le lelkünk szárnyait. 

Arra is rádöbbenünk, hogy idáig akartuk is ezt az egészet, meg nem is... mert kapcsolatfüggők voltunk, kellett valaki, akihez kötődni lehet, de nem adtuk oda magunkat teljesen. Belementünk olyan helyzetekbe, amelyek méltatlanok voltak hozzánk, csak azért, hogy valaki szeressen - legalább egy kicsit. Mert nagyon nem akarjuk, köszi... mert annyira azért nem szeretjük magunkat. És egyszerre minden kitisztul és rájövünk, hogy ki szeretne minket, ha mi magunk nem szeretjük magunkat. És elkezdünk törődni és jól bánni magunkkal. És már magasabb szintről látunk rá a korábbi helyzetekre és fogjuk a fejünket azért, hogy hogyan nyilvánultunk meg bizonyos helyzetekben és hogy mennyire nem értékeltük magunkat.

És most már tényleg minden mindegy... mert még ha tudom is, hogy össze vagyunk kötve és tudom, hogy időn és téren át túlmutató kapcsolódás van köztünk... egyszerűen mindegy, hogy szeretsz-e vagy sem, hogy itt vagy-e az életemben vagy sem... mert tudom már, ki vagyok én és tudom, mennyit érek... és meghajolok az isteni akarat előtt és felvállalom a küldetésem, bármi is az. És ha ebbe nem férsz bele Te vagy más, akkor elfogadom azt is - mert tényleg jó nekem Magammal és csak teszem a dolgom.

És tudom, hogy ha nem most, akkor majd egy, húsz, ötven év múlva vagy egy másik életben... de úgyis találkozunk, mert dolgunk van egymással...
De itt és most - mindegy már.  

Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 7:17 0 megjegyzés

Bánj jól magaddal!

Ma reggel elolvastam ezt itt...:
http://antalvali.com/hirek/pangasius-vagy-capaharcsa
Megdöbbentő és gyomorforgató, hová jutott az ember... Ha pénzről van szó, bármire képes. Képes akár fekáliával is etetni az állatokat és méltatlan körülmények között tartani őket... És nem is folytatnám a sort, mert több könyvet is meg lehetne tölteni azzal, mire vagyunk képesek...

Én is ettem pangasiust régebben... és persze nem haltam bele, de hosszú távon egyáltalán nem mindegy, milyen energiát veszünk magunkhoz. Mert abban az állatban, amely hal- vagy csontlisztet eszik, meg a másik állatot (mert növényevő létére hússal etetik és sokadmagával tartják nagyon kis helyen és ettől teljesen megbolondul) vagy éppen a saját ürülékét, abban vajon milyen energia lehet?

Nem azt mondom, hogy csak nyerskosztolj. Én is eszem néha húst - például azt a kacsát vagy csirkét, amelyik boldogan rohangált Apukámék kertjében és maximum annyi stressz érte, hogy megkergette a kutya... Fontos, hogy ne veszítsd el az ételek adta örömet. Én is eszem kb. 20%-ban főtt ételt is és ettől boldog vagyok és nem érzem úgy, hogy nincs más választásom. 

A legfontosabb, hogy életed minden területén BÁNJ JÓL MAGADDAL! Sokan azt mondják, persze, ennék én nyerset, vagy vennék jobb minőségű ételeket, de olyan drágák... Hidd el, ha hozol egy döntést a saját JÓL-létedért, meglesz rá a pénzed is (másrészt nem is drágább, mert sokkal kevesebbel is beéred majd, hiszen a tested hamarabb jóllakik, ha az elfogyasztott étel tartalmazza azokat a tápanyagokat, amelyre szüksége van).

Persze a JÓL-levés nem csak a táplálkozásról szól - bár nagyon fontos része, hiszen a tudatos táplálkozással testünk megszabadul az életünk során felhalmozódott méreganyagoktól - ez lelki tisztuláshoz is vezet és segít tisztába jönni saját magunkkal és az értékeinkkel. Az én mai "BÁNJ JÓL MAGADDAL!"-programom például egy régóta vágyott parfüm, egy gyönyörű lazacszínű táska és egy habos kávé volt, a tegnapi pedig egy csajos parti, megvilágosító meditációkkal és egy rendkívül felszabadító belső tánccal. 

És nem a külsőségektől vagyok boldog. De mivel odabent boldog és kiegyensúlyozott vagyok, így már elhiszem, hogy ezek (is) járnak nekem az élettől.Ha a saját jóllétem helyezem az első helyre - akkor leszek képes igazán adni - könnyedén és magától értetődően -, nem pedig akkor, ha nem törődöm magammal, mindig hullafáradt vagyok és feláldozom magam másokért. 
 
És hát... ahogyan magunkkal bánunk, úgy bánnak velünk mások is. Szeresd magad és törődj magaddal, hogy a világ is ugyanezt tükrözhesse vissza Rád - de elsősorban azért, hogy Te magad JÓL LEGYÉL. Hozz egy döntést és kezdj el végre jól bánni magaddal!
Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 15:59 0 megjegyzés

Minden válasz ott van Benned...

"Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott. Bizony mondom néktek, Mózes sem írásban kapta törvényeit az Istentől, hanem élő szóval. A Törvény az Élő Isten élő szava az élő prófétákhoz, az élő emberek számára. Mindenben, ami él, bele vagyon írva a Törvény.

Megtaláljátok azt a fűben, a fában, a folyóban, a hegyekben, az ég madaraiban, a tenger halaiban; de mindenekelőtt önmagatokban keressétek azt. Ezért, bizony mondom néktek, hogy az összes élő dolgok közelebb vannak Istenhez, mint az írások, amelyek élet nélküliek. Isten azért teremtette az Életet és minden élő dolgokat, hogy azok örökkévaló szóval tanítsák az embert, az Élő Isten törvényeire. Isten nem a könyvek lapjaira írta a törvényeket, hanem a ti szívetekbe és a lelketekbe.

Ott vannak azok a leheletetekben, a véretekben, a csontotokban, a húsotokban, a beleitekben, a szemeitekben, a füleitekben és testetek minden parányi részében. Jelen vannak a levegőben, a vízben, a földben, a napsugarakban, a mélységekben és a magasságokban. Mindnyájan beszélnek hozzátok, hogy megértsétek az Élő Istennek nyelvét és akaratát. De ti behunyjátok szemeiteket, hogy ne lássatok és bedugjátok füleiteket, hogy ne halljatok. Bizony mondom néktek, hogy az írás az ember műve, de az Élet és annak temérdek sokasága a mi Istenünk alkotása."
részlet az Esszénus Béke Evangéliumból

Már az Esszénusok is azt tanították, hogy Isten Bennünk van. Szemben más vallási irányzatokkal, akik Istent valahová kívülre helyezik (leginkább egy felhő tetejére, ahonnan vagy kedvesen mosolyog ránk a szakálla mögül vagy villámló botjával átkokat sújt ránk, ha éppen úgy tartja kedve, vagy úgy ítéli meg, rossz úton járunk), ők azt vallották, hogy Isten ott van mindenben, ami ÉL. A fűben, a fában, a virágok illatában, a szél zúgásában, az esőben, minden állatban és minden emberben. Mi egy része vagyunk, egy a sok-sok milliárdból - egyedi, különleges, megismételhetetlen és isteni része.

Éppen ezért soha ne várd mástól a választ a kérdéseidre. Az, hogy Neked mi a jó, mit kell tenned és melyik úton kell elindulnod, SENKI nem tudja megmondani Neked. Mert Te vagy az, aki kapcsolódsz az Isteni energiákhoz és a saját életeddel kapcsolatban Te vagy arra leginkább képes, hogy előhívd az Univerzum üzeneteid és a saját emlékeidet. 
A válaszok CSAKIS Benned vannak.

Az Igaz Mester sosem ad kész válaszokat a kezedbe - mert nincsenek is kész válaszok. A legtöbb, amit tehet, hogy meghallgat és jelenlétével világítja meg Benned az Isteni Fényt. Általa megszülethetnek Benned a válaszok, de nem mondja meg, mit kell tenned és nem ítél el azért, ha ugyanabba a csapdába esel újra és újra, vagy az ő minősítése szerint rossz úton jársz. Mert tudja, hogy csak Te ismerheted a Sorsod. Egyedül Te tudhatod, mit vállaltál mostani életedre, mit kell megtanulnod és hová kell eljutnod. Lehet, hogy éppen az a feladatod, hogy újra és újra csapdába ess vagy hogy éppen bejárd a tévutakat, hogy azok által találd meg az igazi utat... Végtelen válasz lehetséges és senki más nem tudhatja, csakis TE. Emlékezz, mert minden válasz ott van Benned...
Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 10:07 0 megjegyzés

ÁTTÖRNI A FALAKAT

Az utóbbi 1-2 hónapban ismét erőteljes transzformáló erők hatottak ránk. Nekem mindent ki kellett takarítanom az életemből, aminek már lejárt az ideje. Szinte minden nap volt egy kis megvilágosodásom, ráláttam a régi játszmáimra, mintáimra és le kellett bontanom őket magamban. Folyamatosan hazudozunk önmagunknak – álarcokat húzunk és színjátékot játszunk, nehogy sérüljünk. Rengeteg energiát fordítunk arra, hogy falakat építsünk, majd bezárkózzunk a falaink mögé, mert a másik bánthat... lehet, hogy így van, de ezzel elsősorban saját magunkat bántjuk. Ha elzárkózunk azok elől, akiket szeretünk, önmagunk, az élet és az öröm elől is elzárkózunk. Nem merjük megengedni magunknak azt, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat. De ha mi nem szeretjük magunkat, hogyan szeretnének minket mások?

A munka, amelyet magamon végeztem, meghozta a gyümölcsét. Mostanra eljutottam odáig, hogy minden pillanatban megtalálom az örömöt. Nincs már hiány bennem, elégedettséget, békét és harmóniát érzek. Minden végtelenül egyszerű. Szerelmes vagyok magába az életbe, mindenbe és mindenkibe. Hiszen EGYek vagyunk mindennel – az összes fűszállal a réten, minden hópihével, a fákkal, az összes állattal és minden emberrel.

A sóvárgás hiányt, az öröm boldogságot, az elégedettség pedig teljességet szül. Amit kisugárzunk a világba, ahogyan az élethez és önmagunkhoz viszonyulunk, az élet is úgy viszonyul hozzánk és ugyanazt sugározza vissza. A napokban az őrangyalom átölelt és azt mondta: “Szeresd magad annyira, amennyire én szeretlek Téged.” Igen, azt hiszem, mindennek ez az alapja. Mások éppen annyira tudnak szeretni, ahogyan mi szeretjük saját magunkat. Ha mások bántanak, az azt jelenti, én bántom saját magam. Ha mások nem fogadnak el, vagy én nem tudok másokat elfogadni, az azt jelenti, képtelen vagyok arra, hogy elfogadjam önmagam. Mert ugyanaz van kint és bent is.

Én áttörtem a falakat. Vagyok, Aki Vagyok. Már nem akarok másnak látszani. Rájöttem, hogy amit nem szerettem magamban, amit tudattalanul rejtegettem nem mertem megmutatni, tulajdonképpen az a legnagyobb ajándék az életemben. Isten a legjobb tanítványainak adja a legnagyobb feladatokat. És ahogyan én, úgy Te is az egyik legjobb és legkedvesebb tanítványa vagy. Hidd ezt el magadról, kezdd el szeretni magad és az egész világ megváltozik – az egész Univerzum szeretni fog Téged. És ennél nagyobb ajándék nem tudom, van-e az életben.
Bejegyezte: Szalai Barbara dátum: 9:35 0 megjegyzés

Boldog világvégét!

Ültem tegnap délelőtt a buszon és néztem a várost. Miközben ő lassan, kicsit köhécselve kapaszkodott fel a Normafára, én figyeltem az embereket és a néhol elővillanó panorámát... És azon gondolkodtam, hogy vajon elpusztít-e az Isten valamit, ami ennyire szép. Persze tudom, hogy a világ örök körforgásban van, ami megteremtetik, az el is pusztul és ez így van jól. De azt hiszem, most nem erről van szó. Lehet, hogy ez az egész világvégésdi csak azért van, hogy megértsük végre minden Karácsony üzenetét: ahelyett, hogy felesleges dolgokra pazaroljuk az időnket, legyünk végre örömben és szeretetben azokkal, akik a legfontosabbak az életünkben.

 

De mi lenne, ha eljátszanánk a gondolattal, hogy tényleg világvége lesz 21-én? Mi lenne, ha úgy élnénk életünk minden napját, mintha az utolsó napunk lenne? Mi lenne, ha olyan szeretettel fordulnánk egymás felé, mintha soha többé nem találkoznánk? Sokszor csak akkor döbbenünk rá, a körülöttünk lévő emberek mennyit érnek számunkra, amikor megérint az elmúlás szele. Akkor felül tudunk kerekedni a sérelmeinken, olyankor már nem számít, milyen apróság miatt nem beszélünk évek óta és ki volt az, aki megbántotta a másikat... mert fontos nekünk és képesek vagyunk érte túllépni önmagunkon.

Nem vagyunk őszinték egymással. Azokkal sem, akik a legközelebb állnak hozzánk. Nem mondjuk ki, amit érzünk, nem fejezzük ki a hálánkat, a szeretetünket és nem ismerjük el egymást. Hárítunk és halogatunk, az Élet pedig elmegy mellettünk. És a pillanat elszalad, a ki nem mondott mondatok és el nem ismert érzések hatására elkezdjük nem érteni egymást, a Szeretet pedig csalódássá és keserűséggé válik.

Ha nem látnánk egymást soha többé, mi lenne, amit egész életedben sajnálnál, hogy nem mondtál ki? Először nagyon nehéz... de ha egyszer elkezded, rájössz, hogy nem érdemes máshogy élni. 

És ne tékozold el a kegyelmet (az adottságodat), amit kaptál. Ne halogass tovább, ne keress kifogásokat, valósítsd meg MA azt, Aki Valójában Vagy. A Lelked tudja, mit kell beteljesítened, hová kell eljutnod és vezet az Úton. Küldi a jeleket, Te pedig rálegyintesz: “á, úgysem fog sikerülni, nem vagyok elég ügyes, okos, tehetséges hozzá...” A vágyak, amik megszületnek bennünk, a mieink. Benne vannak az élettervünkben. Ne ábrándozz róluk, hanem helyezd őket a jelenbe és kezdd el megvalósítani őket még ma. Minden út egyetlen lépéssel kezdődik. Ha minden nap teszel valami apróságot azért, hogy fejleszd a adottságaidat, hogy beteljesítsd a vágyaidat, előbb-utóbb azt veszed észre, hogy szétfeszítetted a korlátaidat és megvalósult, amire vágytál.

Erről szól a világvége. Ahogyan eddig éltünk, úgy már nem lehet. Muszáj túllépni a korlátainkon, megvalósítani, amiért jöttünk és a legnagyobb szeretetben összekapcsolódni azokkal, akikkel együtt megyünk az Úton.

Hála a szőnyegszövőknek

Nem győzök elég hálás lenni azoknak, akik szövik odaát a szálakat is és csodálom azt a hatalmas Erőt, ami életeken át újra összesodor minket és nem hagyja, hogy letérjünk az Útról, hogy ne találkozzunk össze, hogy ne teljesítsük be azt, amit vállaltunk egy-egy életre... mert ha nem így lenne, az Univerzum nem haladna előre. Így éppen mindig az történik, aminek történnie kell és el kell fogadni, hogy mi csak kis marionett-bábuk vagyunk (vagy ha úgy jobban tetszik, kis istenek, akik hiába akarnak Isten akaratával szembe menni, mivel Isten és isten EGY, így csak egy akarat létezik... nem lehet mást akarni és másfelé menni...). Egy nagy terv része vagyunk és semmi más dolgunk nincs, mit tenni a dolgunk. Azokkal, akik itt vannak körülöttünk, mert a tanulnivalóink egymásban vannak. És azáltal, hogy tesszük a dolgunk és kihozzuk önmagunkból, meg egymásból a legjobbat, emelkedünk mi magunk, meg a nagy Egész is.

Minden előttünk van

Az Univerzumnak van néhány alapvető törvénye, amelyek egyszerűen csak vannak. Nem lehet rajtuk változtatni és nem lehet őket kikerülni. Az egyik ilyen törvény az, hogy ha valamire vágysz, akkor minél inkább ráfeszülsz a vágyadra, minél görcsösebben akarod, annál távolabb kerül tőled. Ellenben ha eltávolodsz tőle, az elkezd közelíteni hozzád. Na persze tudom, ez annyira elcsépelt, már ezerszer leírták előttem... És hiába tűnik egyszerűnek, megvalósítani mégis szörnyen nehéz... Nem tudunk elvonatkoztatni a vágyunktól, ott élünk benne, mindig minden pillanatban szem előtt tartjuk - és nem értjük, miért nem sikerül megvalósítanunk azt, amit szeretnénk... 

Nekem sem ment sokáig. Értettem én, hogy távolodjak el, meg foglalkozzam mással, de képtelen voltam arra, hogy megvalósítsam. Mert én EZT AKAROM! De az, hogy nem ment, az, hogy nem működött így, az, hogy újra és újra anyagi mélypontra kerültem és szenvedtem különböző férfiak miatt, akikbe belehelyeztem a vágyaimat és akik mellett – ma már tudom – sosem lehettem volna boldog, mert nem volt meg bennem a harmónia és a boldogság, tőlük pedig hiába vártam – az így volt jó. Abban az életszakaszban nem voltam másra képes. Ezt is meg kellett tapasztalnom ahhoz, hogy tudjam, honnan hová tartok. 

Aztán egyszer csak jött egy megvilágosító pillanat. Amikor rájöttem arra, hogy a tanulnivalók előttem vannak. Hiába vágyom másra és hiába tolom bele az energiát, egyrészt az sem halad előre, másrészt pedig az Élet elmegy mellettem, így aztán életem hátralévő részében vágyhatok arra, ami mindig ott volt előttem, ám én elszalasztottam... és az elszalasztott pillanat sohasem tér vissza.

Tehát semmi mást nem kell tennem, mint azokkal a dolgokkal foglalkoznom, amelyek körülöttem vannak. Minden, amit meg kell tanulnom, ott van előttem, semmi más nem vesz körül... Így hát kihozom a legtöbbet abból, ami az életemben van. Ha például gyógyítok, akkor ott vagyok jelen. Élvezem a békét, a harmóniát és figyelem, mi történik. Bennem és Benned. Időnként rád pillantok és azt látom, hogy gyönyörű vagy. Eltűnnek a felhők az arcodról, minden ráncod kisimul, néha még mosolyogsz is. Tudom, hogy egy másik szférában jársz – egy olyan világban, ahol körülvesznek az angyalok, szeretettel átölelnek és meggyógyítják a Lelked. Arra az egy órára Te magad is angyallá válsz – legalábbis én annak látlak... Hálát adok minden alkalommal, hogy a részese lehetek ennek a Csodának. És ma már tudom: azt, hogy ezt megláthattam, csak az alázat hozhatta el. 

Csak akkor tudok bármit is megteremteni az életemben, ha egyrészt nem arra fordítom a figyelmem, amit szeretnék megteremteni, hanem azokra a dolgokra és emberekre, amelyek már itt és most az életem részei; másrészt ha minden, amit teszek, azt a legnagyobb szeretettel, odafordulással és alázattal teszem. Nem azért, mert pénzt kapok érte. Nem azért, mert bármit is elvárok érte.

Sokáig azt hittem, hogy az életemben az adás és elfogadás egyensúlya azért borult fel, mert bár adni tudok, de elfogadni nem. És az elfogadást kell erősítenem. Aztán rá kellett döbbennem arra, hogy igazán adni sem tudok. Minden itt kezdődik. Csak azt kapom vissza, amit kiárasztok a világba. Mindenemet odaadtam, de mindig volt mögötte valamiféle mártíromság és rosszul esett, ha nem viszonozták, amit adtam. Ám ma már tudom, hogy ha az ember igazán, tiszta szívvel, önzetlenül ad és minden szeretete ott van az adásban – akkor ez meghozza az egyensúlyt is. Ugyanis abban a pillanatban, amikor képessé válok arra, hogy ezt megvalósítsam, akkor azok a dolgok, amiket szeretnék, amikre vágytam (bár nem pont ugyanabban a formában, ahogyan én gondoltam, vagy számítottam rá, de éppen abban a formában, amire a leginkább szükségem van), elkezdenek beáramlani az életembe. Mert ha teljes odaadással, mindent átölelő szeretettel fordulok a jelen pillanat és életem minden szereplője felé, az kiéget belőlem minden fájdalmat, megnyitja a szívem és az isteni energiákat nem csak adni, hanem befogadni is képessé válok. Semmi mást nem kell tennem, mint életem minden percében őszinte szeretettel tovább adni azt, ami bennem van.

Felelősek vagyunk a rózsáinkért...

“- Jó napot! – mondta a róka.

- Jó napot! – felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

- Itt vagyok az almafa alatt – mondta a hang.

- Ki vagy? – kérdezte a kis herceg. – Csinosnak csinos vagy...

- Én vagyok a róka.

- Gyere, játsszál velem – javasolta  kis herceg. – Olyan egyedül vagyok...

- Nem játszhatom veled – mondta a róka. – Nem vagyok megszelídítve.

- Ó, bocsánat! – mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: – Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?

- Te nem vagy idevalósi – mondta a róka. – Mit keresel itt?

- Az embereket keresem – mondta  kis herceg. – Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?

...

- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

- Kapcsolatokat teremteni?

- Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

- Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...

- Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön...

- Ó, ez nem a Földön volt – mondta a kis herceg.

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

- Egy másik bolygón?

- Igen.

- Vannak azon a bolygón vadászok?

- Nincsenek.

- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

- Nincsenek.

- Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: – Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

   A róka elhallgatott és sokáig nézte a kis herceget.

- Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.

- Kész örömest – mondta a kis herceg – , de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

- Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

   Másnap visszajött a kis herceg.

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. – Mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal, fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.

- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek. – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.

...

- Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! – mondta a róka. – Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás – mondta a kis herceg. – Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz – mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! – mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz – mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem – mondta a róka. – A búza színe miatt. – Majd hozzáfűzte: – Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

   A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz – mondta nekik. – Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

   A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

   Azzal visszament a rókához.

- Isten veled – mondta.

- Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...”
 

Megtanultam, hogy a kapcsolatokért meg kell dolgozni. A titok, hogy oda kell adnom magam. Egészen. Megosztani mindenemet, amim van. Öntözni kell, búrát tenni rá és lepöckölni róla a hernyókat. (kivéve azt a kettőt-hármat a lepkék miatt...)  Az, hogy milyen kapcsolataim vannak, csakis rajtam múlik. Nincs semmi a világomban, amit ne én magam tettem volna oda.  Nekem is volt olyan időszak az életemben, amikor hülye volt a szomszéd, idegesítő a férjem és elhagytak a barátaim. Ekkor még nem ment sem az adás, sem pedig az elfogadás. De nincs ezzel baj. Ezt is meg kell tapasztalni. Benne lenni, elsiratni és sajnálni magunkat. Néha egyedül kell lenni,mert csakis egyedül lehet transzformálódni. És amikor ezen túljutottam, egyre jobban lettem és képessé váltam arra, hogy megosszam magam, csodálatos emberek léptek be az életembe és kísérjük egymást ma is. Hálás vagyok minden kapcsolatomért. Az utóbbi időszakom róluk szól. Rólunk. Hogy mennyire jó együtt. Mert ha én megteszek mindent, valahogyan minden, ami körülöttem van, elkezd jól működni. Jól lenni. Mert "a boldogságot csak az bírja el, aki szétosztja. A Fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle." 

Egy új kezdet

Régóta érzem, hogy írnom kell. Pár éve el is kezdtem egy könyvet, aztán úgy gondoltam, úgysem érdekelne senkit és kitöröltem az egészet. Szóval írni... jó, jó, de mégis mit írjak? Aztán ma reggel arra ébredtem, hogy itt van ez a blog. Ugyanis minden, amit meg kell tanulnunk és amivel dolgunk van az életben, az ott van az orrunk előtt - csak néha nem vesszük észre. Másfelé fordulunk, valami nagyobbat, szebbet, magasztosabbat szeretnénk (szép nagy gyógyközpontot, sőt, egy egész birtokot kecskékkel, hortenziákkal, meg úszómedencével, ja és persze egy férjjel, meg néhány újabb gyerekkel - amivel semmi gond, hiszen minden vágy, ami megszületik bennünk, valószínűleg a miénk, csak még nem most). Az éppen aktuális tanulnivaló mindig ott van előttünk - csak ki kell nyitni a szemünket és figyelni arra, hogy ne menjen el mellettünk az élet.
Egy nagyon kedves tanítványom mesélte, hogy egyik nap kiült az erkélyre és nézte a csillagokat. És egyszer csak észrevette, hogy azok pulzálnak, vibrálnak, ragyognak. " - Ezek mindig itt voltak és vajon mindig vibráltak? - kérdezte. Valószínűleg igen, hiszen a csillagok mégiscsak állandóbbak, mint mi:-) Akkor lehet, hogy én nem voltam itt? Hát ennyi. Meg kell érkezni. (És Évikém, köszi a tanítást:-))
Szóval a blog...Kicsit elhanyagoltam, ez igaz. De most megérkeztem. Leporoltam, újragondoltam, átalakítottam, bár ez még nem a végleges ruhája, de ez a letisztultabb forma már közelebb áll hozzám, mint az előző. Úgy érzem, új korszak kezdődik az életemben. Még nem tudom, mi jön, de nem is ez a lényeg. Én csak teszem a dolgom és sodródom.  És úgy döntöttem, ezentúl leírom azt, ami éppen aktuálisan bennem van. Végül is ez egy blog, erre való. Annyi érzés és gondolat kavarog bennem, szeretném Veled megosztani.  Remélem, tudok adni Neked valamit, egy mondatot, egy üzenetet, ami ott motoszkált benned, de nem tudtad megfogalmazni, mi az... vagy meg is fogalmaztad és egyszerűen csak örülsz neki, hogy Minden EGY és bennem ugyanaz van mint ami Benned. És kérlek,ha van kedved, Te is oszd meg velem a gondolataidat, az érzéseidet, esetleg azt, milyen tapasztalásaid, megéléseid vannak éppen MOST. Kapcsolódjunk össze és menjünk együtt tovább.

 

A sok évvel ezelőtt kezdődött útkeresésemről egy (de lehet, hogy több) könyvet is meg tudnék tölteni. Többször voltam nagyon mélyen és főnixként is szárnyaltam. Óriási terveket dédelgettem, sokszor csalódtam, sokat szenvedtem. Mégsem sajnálok egyetlen percet sem, mert a szenvedésnek is megvan a maga értelme – hiszen az ember a szenvedések által jut el az isteni harmóniához. Azt hittem, sokat vár tőlem az Élet. Azt hittem, nem tudok megfelelni a rám kiszabott Sorsnak, nem akartam cipelni a keresztemet, nem értettem a szenvedéseimet, nem láttam az összefüggéseket, nem tudtam, mit kellene másként csinálnom.

Aztán az utóbbi időben letisztult bennem minden. Valahogy a helyemre kerültem – mint egy puzzle utolsó darabja. Nem történt semmi különös. Csak elfogadtam azt, ami van. Önmagamat és a világomat. Belehelyezkedtem a jelenbe és minden pillanatot megélek a maga teljességében. Nem címkézem fel, nem értékelem, nem ítélem meg, csak megtapasztalom. Megélem. Aztán megyek tovább. Nem ragadok bele a múltba és nem gondolkodom a jövőn. Egyszerűen csak teszem a dolgom. És abban a percben, amikor már nem akarok semmit, hirtelen belém árad az Univerzum. Fantasztikus emberek, különleges élethelyzetek és csodálatos gyógyulások vesznek körül.

Minden nap hálát adok azokért az emberekért, akik az életemben vannak. Köszönöm Neked is, hogy találkoztunk. Köszönöm, hogy megmutathatom Neked a világom és köszönöm, hogy Te is tanítasz nekem valamit. 

A Reiki az én Utam és szeretném megosztani Veled, ha úgy érzed, a Tiéd is. Nem tudom megmondani, Téged hová vezet – mert a cél egyébként is maga az Út. Nekem megváltoztatta az életem. Átformált. Segített abban, hogy megtaláljam a békét és a harmóniát, hogy kinyíljak és hogy merjek hinni Önmagamban. Elvezetett a Lelkemhez. A Reiki és az Angyalok mellettem állnak és a segítségemre vannak abban, hogy megtaláljam, felfedezzem és megéljem azt, Aki Valójában Vagyok. És most, hogy az “Itt és Most”-ban élek, elkezdtem meghallani a lelkem. A lelkem szeretné kifejezni magát. Énekelni, táncolni és festeni szeretne. És az utóbbi időben lelkesen főz. Minden tevékenység, amelyben meg tudod élni a kreativitásod, amelyben bele tudsz helyezkedni a pillanatba és az alkotás örömére figyelsz csak – közelebb visz önmagadhoz.

Ez az Út nagyon messzire vezet, még én sem tudom, hová. De ma már élvezem minden percét. Ha van kedved, mehetünk együtt.

Szeretettel,

Barbi