2014. október 30., csütörtök

Az angyalok ölében


Ez az utolsó írásom itt, aztán bezárom az Égig érő fát. Formálódik bennem valami új - vagyis inkább én formálódom. Elengedtem minden kapaszkodót, minden hamis biztonságot. Magocska vagyok, aki kibújt a földből. Már nem védi a burok, nem melegíti a föld és nem tudja befészkelni magát sehová.

Mert nem maradhatunk magocskák, ki kell bújni a földből, növekedni, virágozni kell és gyümölcsöket teremni.

Van, amikor biztosan tudom, Ki Vagyok Valójában és merre van az utam és van, amikor elborít a kétség és minden homályba vész. És amikor a legnagyobb bennem a sötétség és félelemmel telve behunyom a szemem, akkor kiderül, hogy a magocskán és kapaszkodókon túli életben is van biztonság. Mert a biztonság nem földi rendszerekben, illúziókban és kapcsolatokban van. Nem nyújthat biztonságot senki, akármennyire szeret is minket. A biztonság bennem van. Amikor önmagamban nyugszom, akkor meghallom a Lelkem hangját. Ő mindig megmutatja az Igaz Utat. Mindig, minden pillanatban velem van. Átölel és körbevesz - ahogyan az angyalok is. Minden léptünket féltve vigyázzák és szeretnek. Akkor is, ha azt hisszük, nem vagyunk méltóak rá. Az egész Univerzum ringat az ölében.

Behunyom a szemem, körbeölelnek az angyalok és én csak vagyok ebben a lebegő Mindenség-érzésben. Tudom, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Tudom, hogy csupa jó dolog vár rám - meg azt is, hogy mindig a hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka. Az angyalok ringatnak, én mantrázom, hogy: "Én vagyok a Fény..."

Mert tényleg így van. Én vagyok a Fény. És Te vagy a Fény. Engedd, hogy ringassanak az angyalok. Engedd, hogy kitisztítsanak belőled mindent, amit már elengedhetsz, mindent, ami már csak akadályoz abban, hogy gyönyörű, buja, virágzó növénnyé fejlődj. Higgy abban, hogy minden jó lesz, mert így van. Most az útvesztők, labirintusok, tévutak és kanyarok után (amelyekre szükséged volt, persze...) igazán önmagadra találhatsz. 
Merj újjászületni, ráébredni az erődre és élni azt, Aki Valójában Vagy.

Engedd, hogy folyjanak a könnyeid, engedd meg, hogy fájjon, engedd meg magadnak a kétségeket, de mindig, a legnagyobb sötétségben is lebegjen a szemed előtt, hogy Te magad vagy a Fény.

A fotót egy nagyon kedves barátnőm, Sarudi Detti készítette.

2014. október 4., szombat

Októberi tanfolyami időpontok


fotó: Pinterest

Meditációk:
október 10. péntek 17:30 - Téma: a Nő (férfiként a bennünk élő Nő, Társ)
október 24. péntek, 17:30 - Téma: a Férfi (nőként a bennünk élő Férfi, Társ)

Reiki I.:
október 17., péntek
A Reikiről részletesen itt olvashatsz: 
http://reiki-gyogyitas.blogspot.hu/p/reiki.html
Részvételi díj: 7 900 Ft


Reiki Mester
október 18., szombat
Részvételi díj: 44 000 Ft
Előfeltétele: Reiki II.

Egész napos műhelymunka az anyai sérülések oldására
október 25., szombat
A programról részletesen itt olvashatsz:
http://reiki-gyogyitas.blogspot.hu/2014/10/5-alkalmas-komplex-oldas.html

Angyal I.:
október 26., vasárnap
Az angyalok örömmel segítenek nekünk, akár apró-cseprő dolgokról van szó, akár komolyabb problémákról. De nem avatkoznak be életünkbe, ha nem kérjük őket erre. Mennyivel szebbé válik életünk, ha kommunikálhatunk velük! Csodálatos és felemelő érzés megtapasztalni az angyali jelenlétet, a mindent betöltő szeretetet és azt, hogy az angyalok valóban itt vannak velünk és ha mi kinyújtjuk a kezünket feléjük, örömmel segítenek és mindennapjaink részévé válnak. A rendszeres közös munka belső fejlődésünket is elősegíti és támogatja.
Részvételi díj: 10 500 Ft, amely tartalmazza az Atlantisz angyalai c. tankönyvet is.

Angyal I/B.:
október 31., péntek
Ezen a tanfolyamon megtapasztaljuk, hogy hogyan élhetünk a mindennapokban az angyalokkal. A nap során különleges tapasztalatszerzés céljából több mint ötven angyal áll rendelkezésünkre. Az első 22 angyal meghatározott sorrendben való felvétele egészen különleges beavatáshoz vezet. Az angyalokkal való munka során megtanuljuk a problémák megoldását, a blokkok feloldását, a félelmek és terhek elengedését, önértékelésünk erősítését és a kozmosszal való egység megtapasztalását. A tanfolyam segítséget nyújt abban is, hogy megismerjük, elfogadjuk és szeressük önmagunkat, hiszen ezáltal válhatunk csak képessé arra, hogy szeretetünket másokkal is megosszuk. Engem ez a tanfolyam segített leginkább az önelfogadásban és abban, hogy megtanuljak feltétel nélkül szeretni. 
Részvételi díj: 9 900 Ft

A tanfolyamok 9 órakor kezdődnek és kb. 18 óráig tartanak. Kényelmes ruhában gyere, enni- és innivalót kérlek, hozz magaddal.
Ha jössz, kérlek, jelentkezz be:
telefonon: 20/548-5397
vagy e-mail-ben: szalaibarbara78@gmail.com
Szeretettel várlak!

5 alkalmas komplex oldás

fotó: Picasa

5 alkalmas műhelymunka-sorozatot indítunk Sebestyén Péterrel, melynek első része október 25-én, szombaton 9 és 17 óra között lesz. 
Téma: anyai sérülések, anyai oldalról hozott minták átalakítása, oldása

További témák:
- apai sérülések, apai oldalról hozott minták átalakítása, oldása (november 08., szombat) 
- én, mint Nő (férfiként a bennünk élő Nő, Társ)
- én, mint Férfi (nőként a bennünk élő Férfi, Társ)
- a párkapcsolat

A nap során meditációkkal és különböző gyakorlatokkal megtisztítjuk és feloldjuk azokat az anyai sérüléseket, mintákat, amelyek akadályoznak abban, hogy a saját életünket éljük és hogy elfogadjuk édesanyánkat olyannak, amilyen. Az itt tanult módszereket később is fel tudod használni, amikor nagyobb feladat kerül az életedbe.

Mivel fontos, hogy mindenki megkapja a kellő figyelmet, így max. 6-an tudtok résztvenni egy kurzuson.
Díja: 10 000 Ft/alkalom

Helyszín: XIII., Lőportár u. 7. IV/10. kapukód: 43kulcs
Kérlek, ha jössz, mindenképpen jelentkezz be 

e-mailben: szalaibarbara78@gmail.com, sp.lelekmasszazs@gmail.com 
vagy telefonon: 20/5485397, 20/443-3322.

Kényelmes ruhában gyere, jegyzetfüzetet és ennivalót hozz magaddal, teáról és papírzsebkendőről mi gondoskodunk. 

Szeretettel várunk!

2014. október 3., péntek

Miért válunk energiavámpírokká?

fotók: Google kereső

Felmerült már Benned, miért van szükségük bizonyos embereknek mások energiáira? Miért nem elég nekik a sajátjuk, miért kell másokból táplálkozniuk? A helyzet egyébként nem annyira szörnyű, mint ahogyan általában lefestik és még az is lehet, hogy anélkül, hogy tudatában lennél, Benned is ott van ez az energia.

Az az ember válik energiavámpírrá, aki képtelen a saját szükségleteit kommunikálni és felvállalni. Inkább csendben nyel, feláldozza magát, de nem mondja, mire van szüksége. Folyamatosan előtérbe helyezi mások szükségleteit a magáéval szemben és egy idő után olyannyira elveszíti a kapcsolatot önmagával, hogy fogalma sem lesz, mire vágyik, mit szeretne, mi jó neki. Ezért belekapaszkodik a körülötte élőkbe, hogy azok visszajelezzenek, segítsenek neki megoldani a problémáit vagy éppen sajnáltassa magát. Ám anélkül táplálkozik másokból, hogy azt észrevenné. Azt hiszi, ő megad mindent másoknak (hiszen a saját szükségleteiről már elfeledkezett), de a másokra pazarolt energiáit kénytelen visszaszipolyozni valahogyan. Így próbálja visszaállítani - kevés sikerrel - az egyensúlyt. Nem vállalja fel a saját életéért a felelősséget, mindig mindenért másokat okol. Hiszen ő áldozat.

Én felvállalom: voltam áldozatszerepben és szívtam mások vérét anélkül, hogy tudatában lettem volna. De ma már tudom: önmagunkat szeretni nem önzőség. Alap. Enélkül minden borul. Ha magunkat nem szeretjük, nem tudunk senki mást szeretni, így hát csak nyavalygunk és szipolyozunk.

És mi a megoldás? 

KEZDD EL SZERETNI MAGAD. 

Ne áldozd fel magad azért, hogy jó legyen a párodnak, a gyerekednek, a kolléganődnek vagy a sarki fűszeresnek. Nem kell magadra vállalnod a gyereked iskolájában az összes önkéntes munkát, nem kell mindenben a legjobbnak lenned csak azért, hogy megfelelj másoknak. Neked legyen jó elsősorban. Áldozz magadra időt, pénzt, energiát. Törődj magaddal: menj táncolni, moziba, vegyél magadnak olyan dolgokat, amelyek boldoggá tesznek, iratkozz be régen vágyott tanfolyamra, utazz el vagy csak ülj be egy kád forró vízbe a kedvenc könyveddel. Ettől helyére kerül Benned a Világ. 

Mindig tedd fel magadnak a kérdést: mi a jó nekem ebben a helyzetben? Mit szeretnék valójában? Ha elkezded felismerni és kielégíteni a saját igényeidet, könnyebben észreveszed, másoknak mire van valójában szükségük. (Szükségük van-e Rád egyáltalán vagy azzal segítesz nekik többet, ha nem teszel semmit?) Már nem teszed meg helyettük, ami nem a Te dolgod (hiszen magadért nem tettél, ezt pótolandó mindenki helyett mindent megoldottál), nem áldozod fel magad és mersz nemet mondani. És ha megadod magadnak, amire vágysz, adni is sokkal jobb lesz.

Nem lehúzó, hanem nemes, blokkokat oldó és lélekemelő érzés. 

2014. október 1., szerda

Próbák - újra és újra

fotók: Pinterest

Ahogy beköszöntött az ősz, mintha a teremtő energiák is pihenni tértek volna. Lehet, hogy olyan érzésed van, hogy most semmi sem sikerül vagy látszólag visszakerültél ugyanoda, ahol már évekkel ezelőtt is voltál. Ugyanolyan helyzetben toporogsz, amiről már azt gondoltad, régen túlléptél rajta és amiről azt gondoltad, már tudod.

Igen, néha ugyanaz történik - az Élet ismétli önmagát. Mert kíváncsi arra, megtanultad-e a leckét. Feljebb tudsz-e lépni az égi ranglétrán, VALÓBAN el tudod-e engedni az anyagi gondokat, a munkát, amely nem szolgál Téged, tudod-e élvezni az egyedüllétet, el tudod-e fogadni, hogy (látszólag) rosszabb körülmények közé kerültél újra.

Bezárult egy kör. És most elindulhatsz egy új spirálon felfelé. De csak akkor, ha már nincsen Benned félelem. Mersz-e bízni? Önmagadban, az Angyalokban, az Univerzum Szeretetében és abban, hogy minden okkal és érted történik? Azért, hogy Neked jó legyen. Most kinyílhat az Aranykapu. Ott állsz előtte, csak még nem látod. Sötét van, minden ködbe burkolózik és Te csak tapogatózol. Olyan vagy, mint egy kicsi csíra a föld alatt, aki már előbújt a magból, de még nem fúrta át magát a talajon, még nem látja a Fényt. Pedig a Fény ott van, hívogatja a magocskát, de ő még fél. Nem ismeri az új helyzetet, nincs rá mintája. De már nem maradhat mag, mert más a Világ Rendje. Gyönyörű növénnyé kell fejlődnie, virágoznia, teremnie. 


És Te már nem fordulhatsz vissza. Le kell nyomnod a kilincset, hogy beléphess az ismeretlen csodák birodalmába - vagy át kell fúrnod a talajt, még ha közben gilisztákkal találkozol és tele lesz földdel a szemed és a szád. Mert egy csodálatos, bőséges, harmonikus időszak következik az életedben - minden látszólagos rossz, ami most történik Veled, csak ezt készíti elő. Ha Kiállod a próbát, azon a szinten zúdulnak öledbe az áldások, ahol most a legrosszabbul érzed magad. Magasabb szintre léphetsz és minden a Tiéd lesz, amit csak el mersz képzelni. A magocska létből csodás virággá válhatsz.

És mi az, amit tehetsz?

Ahelyett, hogy azon pörögnél, hogy mi lesz holnap, mit eszel, miből adod fel a csekkjeidet, egyedül fogsz-e megöregedni, hol fogsz élni, lesz-e nyugdíjad, stb. - na ezek helyett inkább gondolkodj el azon, hogy el tudod-e fogadni azt, amit most látszólag elvett tőled (vagy nem ad meg) az Élet:
- az anyagi bőséget
- a harmonikus, boldog párkapcsolatot
- a munkádat
- az egészségedet
- vagy bármi mást.

Mert mindig mi vagyunk a legnagyobb akadály. Azt hisszük, már mindent tudunk, és egy alacsonyabb szinten (magocskaként) képesek is vagyunk működtetni az életünket. Aztán kiderül, hogy még mindig van bennünk egy aprócska gát, ami megakadályoz abban, hogy teljes mértékben el tudjuk fogadni a jót. Mert nincs rá mintánk. Csak félelmeink vannak, amelye visszahúznak.

Ülj le egy üres papírral és írd le: "Hol van ennek és ennek a problémámnak a gyökere? Fogalmazd meg pontosan a kérdést. Aztán ürülj ki és engedd meg, hogy felbukkanjanak Benned a válaszok. Írj le mindent, aztán égesd el a papírt. Majd bocsáss meg magadnak mindenért és végül fordítsd át: mire tanítottak? Miért szolgáltak Téged? Mert most, hogy tudod, már nincs is rájuk szükséged. Merd őket elengedni, merj bízni, elfogadni a jót és hinni abban, hogy az Univerzum nem bántani akar Téged, hanem a lehető legjobbat akarja Neked. Mert megérdemled.


Üdvözlet a Fényben, a Csodák Birodalmában, az Aranykapun túl.