Almás karalábésaláta

2 napja kívánom a karalábét - valószínűleg  a magas káliumtartalma miatt. És milyen jól tettem, hogy hallgattam a testemre - ezentúl gyakrabban beillesztem az étrendembe, ugyanis kalcium és magnézium is jócskán található benne. Ezenkívül lúgosító és antibakteriális hatással bír, remekül  tisztítja a vért és a májat és nagyszerű sebgyógyító is.

Hozzávalók:
- 1 kis fej karalábé
- 1 savanykás alma
- néhány levél kínai kel vagy bármilyen salátaféle
Az almát és a karalábét kockákra vágom, a kelt is felszeletelem és összekeverem őket.
Szezámos napraforgókrémmel forgattam össze:
- 2 ek. szezámmag
- 3 ek. napraforgómag
- 1 csokor petrezselyem
- 1 ek. olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- só
A magokat negyedórára beáztatom, majd az összes hozzávalót összeturmixolom.

Felelősséget vállalni

Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a felelősségvállalásban... Mindig felismerni, hol a határ, mi tartozik hozzánk és mi máshoz. Olyan dolgokért vállalunk felelősséget, amelyekért nem kellene, mert nem a mieink. Mindenki más csomagját visszük, éppen csak a sajátunkra nincs időnk és energiánk. Holott az életünkről csakis mi magunk döntünk. 

Mikor a férjemhez - akik akkor már nagyon beteg volt - eljött egy vak gyógyító és azt mondta, hogy nem fog hazudni - ebben a pillanatban nem tudja megmondani, hogy meggyógyul-e vagy elmegy - a lelke még bárhogyan dönthet. És a gyógyításon túl egy nagyon szigorú, speciális diétát javasolt neki, amit ő két napig volt képes betartani. Én azt hiszem, hogy ő ott és akkor meghozta a maga döntését. És ezzel nincs is semmi baj... mert mindenki maga dönt az életéről. És a döntéseink oda vezetnek minket, ahová a lelkünk valójában menni szeretne... Csak legyünk vele tisztában, hogy ez a mi döntésünk volt. Bennem már nincs rossz érzés, mert én döntöttem úgy, hogy mellette maradok és végigcsinálom, amit kell. Elmehettem volna, nem akkor, hanem már jóval korábban. Mégis maradtam.

És miután elment, megtanultam, hogy én csakis önmagamért és a fiamért vagyok felelős (őérte is még néhány évig, utána majd járja a maga Útját). Senki másért. Szenvedve tanultam és átéltem néhány mélypontot, de egyre világosabb volt az irány. Néha az kérdeztem a Sorstól, miért nem lehet, hogy jön valaki és majd jól eltart, én meg közben NŐ lehetek, majd főzök vacsorát, esetleg szülök még néhány gyereket és majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Miért kell nekem megküzdeni minden falat kenyérért, egyaránt élve a Férfi és a Nő szerepét?! Hol itt az igazság?! De rájöttem arra, hogy ez is beletartozik a felelősségvállalásba. Felvállalni önmagam - és a küldetésem: azt, hogy gyógyítok, hogy tanítok, hogy Utat és példát mutatok. Nem akarok már beállni senki mögé és átadni neki a felelősséget - hogy aztán majd néhány évtized múlva a fejére olvashassam, hogy miatta nem teljesültek be a vágyaim. A küldetésünket nekünk, nőknek is meg kell élnünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem mehetünk férjhez és nem szülhetünk gyerekeket... hiszen ez az egyik legcsodálatosabb küldetés... De már nem bújhatunk el a Férfi mögé.

Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy arra sincs szükség, hogy én vállaljak felelősséget a Férfi helyett. Hogy én tartsam el őt, míg ő dédelgeti az álmait és majd egyszer talán megvalósítja önmagát. Nekem egyedül kellett megjárnom ezt az utat és azt hiszem, nem is lehet másképp. És még most sem vagyok készen és tudom, hogy ennél jóval több van bennem. De én küzdöttem meg egyedül azért, aki most vagyok és ezt senki sem veheti el tőlem. Ezáltal tudom értékelni és megbecsülni önmagam. A férjem akkor lett beteg, amikor sok év után, amíg dédelgette az álmát - de közben nem vállalt el olyan munkát, ami nem volt méltó a képességeihez és a tehetségéhez (tehát gyakorlatilag semmit) - végül tényleg beteljesült, amit szeretett volna, végül tényleg tréner lehetett, elismerték a tudását és megfelelően honorálták is. De dolgozott benne a sok-sok év lelkiismeret-furdalás (amit hatalmi játszmákkal leplezett) és a lelke mélyén úgy érezte, ez már nem is jár neki. Nem volt édes a győzelem íze, hiszen csak részben küzdött meg érte.

Meg kell értenünk, hogy hiába hibáztatjuk a férjünket, az anyósunkat, a szüleinket (a szomszédot, a gyereket, az időjárást, a kormányt...) vagy bárki mást azért, mert az életünk nem úgy alakul(t), ahogyan szeretnénk vagy szerettük volna. Bár nagyon fájdalmas, de bármi is történt és történik velünk, annak egyedül mi magunk vagyunk az oka. Mi teremtjük a körülményeinket, azért, hogy fejlődjünk és azért, hogy megtanuljunk valamit belőlük. Lehet, hogy éppen annyit, hogy legközelebb már ne így, hanem máshogyan csináljuk. 

Így hát a legfontosabb, hogy egyetlen kötelességünk és felelősségünk az, hogy beteljesítsük a küldetést, amiért születtünk és megvalósítsuk önmagunkat. Ez mindenkinek más és más, és csak a szívünk képes megsúgni, hogy számunkra merre van az irány. Hagyd, hogy a szíved vezessen, vállald fel a felelősséged az Életedért, legyen saját Utad és hozd ki magadból a lehető legjobbat!
 

Mindegy már...

Néha sokkal többet képzelünk bizonyos helyzetekbe, mint ahogyan azok valójában vannak. Olyan, mintha feltöltenénk egy lufit az ábrándképeinkkel, belehelyezzük valakibe a vágyainkat, holott ő köszöni szépen, de egyáltalán nem akar az lenni, aki ezeket a vágyakat beteljesíti... talán senki nem akar lenni az életünkben... jön és itt van, mert kényelmes neki, mert hívjuk, mert odaadóak vagyunk, vacsorát főzünk nap mint nap... mert szükségünk van rá, az energiájára, mert mi is töltekezünk belőle és elképzeljük, milyen lenne, ha... de valójában halálosan félünk - még magunknak sem merjük bevallani, de pontosan elég nekünk annyi, amennyit ő adni tud. 

És csak dédelgetjük a gondolatot, hogy igen, valaki (talán ő) majd életünk minden napján velünk vacsorázik és együtt szundikálunk a kanapén... de hiába akarnánk többet, ő mégsem lép... mert ő is fél, ő is bezárt, ő sem akar többet sérülni. És rá kell jönnünk, hogy ami a legjobban zavart benne - hogy zárkózott, hogy nem mesél magáról, hogy nem lép, hogy nem mondja meg, miért van itt újra és újra - az valójában, ha nem is pontosan ugyanúgy, de ott van bennünk. Ő a mi tükrünk. Mert mi ugyanúgy félünk, mert ugyanúgy sérültünk, mert igen, szeretnénk, de valójában már annyi ideje vagyunk egyedül és azt tehetjük, amit szeretnénk és nem akarjuk, hogy valaki máshoz alkalmazkodni kelljen, nem akarunk kompromisszumokat és nem akarjuk, hogy ő jobban tudja.

És amikor ezt felismerjük, elmegy.

És az elején nagyon nehéz, nehéz nem felhívni és nem rá gondolni és egyáltalán - élni a mindennapjainkat, aminek idáig ő szerves része volt... de aztán mindegy már. Mert felismerjük, hogy ha felszabadítjuk az energiáinkat, akkor egyre többet és többet vagyunk képesek kihozni magunkból. Mert nem azon agyalunk, hogy mikor ír vagy nem ír sms-t (vagy mi mikor írunk vagy nem írunk sms-t) és miért nem válaszol és vajon mikor jön... hanem elkezdünk ötletelni. És terveink vannak. Minden nap újabb inspirációk és megvalósítandó ötletek pattannak ki a fejünkből és sorakoznak a beteljesítésre várva. És azt is tudjuk, hogy szépen sorban mindet, aminek éppen helye és ideje van, meg tudunk valósítani, mert semmi nem törheti le lelkünk szárnyait. 

Arra is rádöbbenünk, hogy idáig akartuk is ezt az egészet, meg nem is... mert kapcsolatfüggők voltunk, kellett valaki, akihez kötődni lehet, de nem adtuk oda magunkat teljesen. Belementünk olyan helyzetekbe, amelyek méltatlanok voltak hozzánk, csak azért, hogy valaki szeressen - legalább egy kicsit. Mert nagyon nem akarjuk, köszi... mert annyira azért nem szeretjük magunkat. És egyszerre minden kitisztul és rájövünk, hogy ki szeretne minket, ha mi magunk nem szeretjük magunkat. És elkezdünk törődni és jól bánni magunkkal. És már magasabb szintről látunk rá a korábbi helyzetekre és fogjuk a fejünket azért, hogy hogyan nyilvánultunk meg bizonyos helyzetekben és hogy mennyire nem értékeltük magunkat.

És most már tényleg minden mindegy... mert még ha tudom is, hogy össze vagyunk kötve és tudom, hogy időn és téren át túlmutató kapcsolódás van köztünk... egyszerűen mindegy, hogy szeretsz-e vagy sem, hogy itt vagy-e az életemben vagy sem... mert tudom már, ki vagyok én és tudom, mennyit érek... és meghajolok az isteni akarat előtt és felvállalom a küldetésem, bármi is az. És ha ebbe nem férsz bele Te vagy más, akkor elfogadom azt is - mert tényleg jó nekem Magammal és csak teszem a dolgom.

És tudom, hogy ha nem most, akkor majd egy, húsz, ötven év múlva vagy egy másik életben... de úgyis találkozunk, mert dolgunk van egymással...
De itt és most - mindegy már.  

Reggeli az erkélyen

Végre, végre...! Hosszú böjt volt, talán megint azért, hogy megtanuljuk értékelni azt, amink van. 
De a tavasz most már végérvényesen és megmásíthatatlanul beköszöntött, én pedig kiköltöztem az erkélyre és töltekezem a Nappal.
És a reggeli:

Hozzávalók:
- 1 banán
- 1 ek. karobpor
- 1 ek. mogyoróforgács
- 2 ek. kókuszreszelék
- néhány szem eper
- néhány szem datolya, beáztatva

A banán felét, a karobot, a kókuszt és a datolyát összeturmixolom és egy tálba kanalazom. Megszórom a mogyoróforgáccsal, felszeletelem és hozzáadom a banánt és az epret.
Mennyei...:-)

Mákos-szezámos kalciumbomba

 

Megint egy eper-mák kombó, én szeretem, remélem, Ti sem unjátok még:-)

Néhány perc alatt elkészül, friss, élő és nagyon finom... ráadásul mind a mák, mind pedig a szezámmag remek kalciumforrás. 100 g mákban 1400, 100 g szezámmagban pedig 975 mg kalcium található (napi szükségletünk 1000 mg). Ugyanakkor a szezámmag remek fehérje- illetve vasforrás is.

Hozzávalók 16 db-hoz: 

- 2 csésze mák

- 1 csésze kókuszreszelék

- 1/2 csésze szezámmag

- 1 ek. méz

- 1 ek. kókuszolaj

- néhány szem datolya az áztatóvízzel együtt

- kb. 20 dkg eper

A mákot, kókuszt és a szezámmagot kávédarálóban megőrlöm, majd az eper kivételével a többi hozzávalóval összeturmixolom. Ha nem gyúrható az állaga, kis vízzel vagy 1-2 szem eperrel krémesíthető.

Golyókat formázok belőle, majd kilapítom és 1-1 szelet eper közé teszem őket.  

Délutáni ujjgyakorlat - kókuszos bonbon

Úgy döntöttem, ha a tavasz már megint meggondolta magát, akkor egy eperturmix (eper+banán+kókusztej+méz) és valamiféle édesség társaságában megnézek egy könnyű, francia filmet.
Maradt tegnapról néhány kanál aszalt sárgabaracklekvárom, gondoltam, elhasználom - ez lett belőle:

Hozzávalók 16 darabhoz:
- 1 csésze kókuszreszelék
- 1 csésze natúr mogyoró vagy bármilyen dióféle
- 2-3 ek. aszalt sárgabaracklekvár (A barackot néhány órára beáztatom, majd az áztatóvízzel és ízlés szerint fahéjjal, esetleg mézzel összeturmixolom. Így benne marad minden tápanyag, nincs agyoncukrozva és az elkészítése is csak néhány percet vesz igénybe.)
- 1 ek. kókuszolaj
- 1 tk. méz
- néhány szem aszalt sárgabarack apróra vágva

A kókuszreszeléket és a mogyorót kávédarálóban megőrlöm, majd a többi hozzávalóval együtt marcipán állagú tésztát gyúrok. A masszából kis golyókat formázok, majd kókuszreszelékben meghempergetem őket.

Bánj jól magaddal!

Ma reggel elolvastam ezt itt...:
http://antalvali.com/hirek/pangasius-vagy-capaharcsa
Megdöbbentő és gyomorforgató, hová jutott az ember... Ha pénzről van szó, bármire képes. Képes akár fekáliával is etetni az állatokat és méltatlan körülmények között tartani őket... És nem is folytatnám a sort, mert több könyvet is meg lehetne tölteni azzal, mire vagyunk képesek...

Én is ettem pangasiust régebben... és persze nem haltam bele, de hosszú távon egyáltalán nem mindegy, milyen energiát veszünk magunkhoz. Mert abban az állatban, amely hal- vagy csontlisztet eszik, meg a másik állatot (mert növényevő létére hússal etetik és sokadmagával tartják nagyon kis helyen és ettől teljesen megbolondul) vagy éppen a saját ürülékét, abban vajon milyen energia lehet?

Nem azt mondom, hogy csak nyerskosztolj. Én is eszem néha húst - például azt a kacsát vagy csirkét, amelyik boldogan rohangált Apukámék kertjében és maximum annyi stressz érte, hogy megkergette a kutya... Fontos, hogy ne veszítsd el az ételek adta örömet. Én is eszem kb. 20%-ban főtt ételt is és ettől boldog vagyok és nem érzem úgy, hogy nincs más választásom. 

A legfontosabb, hogy életed minden területén BÁNJ JÓL MAGADDAL! Sokan azt mondják, persze, ennék én nyerset, vagy vennék jobb minőségű ételeket, de olyan drágák... Hidd el, ha hozol egy döntést a saját JÓL-létedért, meglesz rá a pénzed is (másrészt nem is drágább, mert sokkal kevesebbel is beéred majd, hiszen a tested hamarabb jóllakik, ha az elfogyasztott étel tartalmazza azokat a tápanyagokat, amelyre szüksége van).

Persze a JÓL-levés nem csak a táplálkozásról szól - bár nagyon fontos része, hiszen a tudatos táplálkozással testünk megszabadul az életünk során felhalmozódott méreganyagoktól - ez lelki tisztuláshoz is vezet és segít tisztába jönni saját magunkkal és az értékeinkkel. Az én mai "BÁNJ JÓL MAGADDAL!"-programom például egy régóta vágyott parfüm, egy gyönyörű lazacszínű táska és egy habos kávé volt, a tegnapi pedig egy csajos parti, megvilágosító meditációkkal és egy rendkívül felszabadító belső tánccal. 

És nem a külsőségektől vagyok boldog. De mivel odabent boldog és kiegyensúlyozott vagyok, így már elhiszem, hogy ezek (is) járnak nekem az élettől.Ha a saját jóllétem helyezem az első helyre - akkor leszek képes igazán adni - könnyedén és magától értetődően -, nem pedig akkor, ha nem törődöm magammal, mindig hullafáradt vagyok és feláldozom magam másokért. 
 
És hát... ahogyan magunkkal bánunk, úgy bánnak velünk mások is. Szeresd magad és törődj magaddal, hogy a világ is ugyanezt tükrözhesse vissza Rád - de elsősorban azért, hogy Te magad JÓL LEGYÉL. Hozz egy döntést és kezdj el végre jól bánni magaddal!

Egyperces avokádós zöldségtekercs

Hozzávalók 2 tekercshez:

- 2 levél kínai kel
- 1 paradicsom
- néhány szelet kaliforniai és csípős zöldpaprika
- 1 kis fej lilalhagyma
- 1/2 avokádó
- néhány szál medvehagyma
- 4-5 szem paprikás, fűszeres, fekete olajbogyó
- só
- olivaolaj

A hozzávalókat felszeletelem, ráhalmozom 1-1 kellevélre (amelynek a torzsáját kivágom és szintén felszeletelem és hozzáadom a zöldségekhez), feltekerem és kész! Erre most csak kevés olivaolajat öntöttem és picit megsóztam, de bármilyen magkrémmel nagyon finom. 
Pl. ezzel itt:
http://reiki-gyogyitas.blogspot.hu/2013/01/napraforgokrem-sutotokos.html

Minden válasz ott van Benned...

"Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott. Bizony mondom néktek, Mózes sem írásban kapta törvényeit az Istentől, hanem élő szóval. A Törvény az Élő Isten élő szava az élő prófétákhoz, az élő emberek számára. Mindenben, ami él, bele vagyon írva a Törvény.

Megtaláljátok azt a fűben, a fában, a folyóban, a hegyekben, az ég madaraiban, a tenger halaiban; de mindenekelőtt önmagatokban keressétek azt. Ezért, bizony mondom néktek, hogy az összes élő dolgok közelebb vannak Istenhez, mint az írások, amelyek élet nélküliek. Isten azért teremtette az Életet és minden élő dolgokat, hogy azok örökkévaló szóval tanítsák az embert, az Élő Isten törvényeire. Isten nem a könyvek lapjaira írta a törvényeket, hanem a ti szívetekbe és a lelketekbe.

Ott vannak azok a leheletetekben, a véretekben, a csontotokban, a húsotokban, a beleitekben, a szemeitekben, a füleitekben és testetek minden parányi részében. Jelen vannak a levegőben, a vízben, a földben, a napsugarakban, a mélységekben és a magasságokban. Mindnyájan beszélnek hozzátok, hogy megértsétek az Élő Istennek nyelvét és akaratát. De ti behunyjátok szemeiteket, hogy ne lássatok és bedugjátok füleiteket, hogy ne halljatok. Bizony mondom néktek, hogy az írás az ember műve, de az Élet és annak temérdek sokasága a mi Istenünk alkotása."
részlet az Esszénus Béke Evangéliumból

Már az Esszénusok is azt tanították, hogy Isten Bennünk van. Szemben más vallási irányzatokkal, akik Istent valahová kívülre helyezik (leginkább egy felhő tetejére, ahonnan vagy kedvesen mosolyog ránk a szakálla mögül vagy villámló botjával átkokat sújt ránk, ha éppen úgy tartja kedve, vagy úgy ítéli meg, rossz úton járunk), ők azt vallották, hogy Isten ott van mindenben, ami ÉL. A fűben, a fában, a virágok illatában, a szél zúgásában, az esőben, minden állatban és minden emberben. Mi egy része vagyunk, egy a sok-sok milliárdból - egyedi, különleges, megismételhetetlen és isteni része.

Éppen ezért soha ne várd mástól a választ a kérdéseidre. Az, hogy Neked mi a jó, mit kell tenned és melyik úton kell elindulnod, SENKI nem tudja megmondani Neked. Mert Te vagy az, aki kapcsolódsz az Isteni energiákhoz és a saját életeddel kapcsolatban Te vagy arra leginkább képes, hogy előhívd az Univerzum üzeneteid és a saját emlékeidet. 
A válaszok CSAKIS Benned vannak.

Az Igaz Mester sosem ad kész válaszokat a kezedbe - mert nincsenek is kész válaszok. A legtöbb, amit tehet, hogy meghallgat és jelenlétével világítja meg Benned az Isteni Fényt. Általa megszülethetnek Benned a válaszok, de nem mondja meg, mit kell tenned és nem ítél el azért, ha ugyanabba a csapdába esel újra és újra, vagy az ő minősítése szerint rossz úton jársz. Mert tudja, hogy csak Te ismerheted a Sorsod. Egyedül Te tudhatod, mit vállaltál mostani életedre, mit kell megtanulnod és hová kell eljutnod. Lehet, hogy éppen az a feladatod, hogy újra és újra csapdába ess vagy hogy éppen bejárd a tévutakat, hogy azok által találd meg az igazi utat... Végtelen válasz lehetséges és senki más nem tudhatja, csakis TE. Emlékezz, mert minden válasz ott van Benned...