fotó: Pinterest
Ne tudd jobban, ne kárálj, ne akard megváltoztatni - várd meg, hogy ő hozza meg a maga döntését. Csak legyél jelen, legyél ott a figyelmeddel, a szereteteddel, hogy ha szüksége van rád, bízni tudjon benned. Hogy kérdezzen és tőled várja a válaszokat. És hogy neked tudjon támaszkodni, ha kell.
Mindig utáltam, mikor a felnőttek jobban tudták. Mert legbelül, a szívem mélyén azt éreztem, hogy én sokkal jobban tudom. Az én igazságomat, az én életfeladatomat nem ismerheti senki más. Döntöttem jól és rosszul, de mindegy, mert az én döntéseim voltak. Lehet, hogy ugyanarra a következtetésre jutottam, de közben az ő igazságuk az én igazságommá is vált. Belém égett, mert megtapasztaltam és magam jutottam el odáig.
Alapvetően
tudom élni ezt a feltétel nélküli szeretet dolgot, nem várok el és
hagyom, hogy mások is járják a maguk útját. Alapvetően. Majdnem
mindenkinél. Egyedül a legjobb barátomra tolom rá az elvárásaimat, de ő
aztán halmozottan hátrányos ebből a szempontból, néha nem is értem, mit
keres még mellettem. Ugyanis látom az életfeladatát, látom benne azt,
akivé válhatna (vagy válik majd) és elvárom tőle, hogy ő is lássa. Hogy
most azonnal - abrakadabra - változzon át, dobjon el mindent és tegye
végre a dolgát. Hozza meg azonnal azokat a döntéseket, amelyek nekem
évekbe - vagy évtizedekbe - teltek. Mert én már átmentem rajta, tudom, mit kell tenni és azt is, miből mi következik. Tehát neki is tudnia kell.
Na
így nem lehet. Mert ez az ő élete, nem pedig az enyém. Lehet, hogy
látom, lehet, hogy igazam van, lehet, hogy szeretem és nem akarom, hogy
sérüljön és az is lehet, hogy jót akarok... de végső soron semmi közöm
hozzá. Majd ha tanácsot kér, adhatok - de akkor is az ő dolga, hogy megfogadja-e. De általában kérés nélkül hirdetem az igét (nem is megyek vele semmire). Maximum az történik, hogy jól felbosszantom - őt is, meg magamat is. Hm, azt hiszem, eljött a pillanat, hogy leszokjak a megmentéséről:-)
Aztán... nyerskosztolok, ugye. Milán, a fiam pedig nagyon nem. Behunyom a szemem és megveszem, elkészítem, amit kér, akkor is, ha tudom, hogy nem jó a testének. Igyekszem a legjobb alapanyagokkal dolgozni, beleteszem a szeretetemet, ennél többet nem tehetek. Tiltani nincs értelme, hiszen tudjuk, hogy a tiltott gyümölcs mindig sokkal édesebb. Kis kamaszos lázadás is van a dologban nyilván, ismeri a véleményem és csakazértis az egészségtelen iránt vonzódik. Aztán a napokban csoda történt. Sütőtökös csirkét sütöttem neki. Idáig nem volt nagy kedvence a sütőtök, de most kifejezetten ízlett neki. Azután szemezett az aszalt krékerekkel (eddig soha), meg is kóstolta, majd ezt mondta: "- Kiderült, hogy szeretem a sütőtököt. A kréker is finom. Mi történik velem?"
Jót derültem, de - szerintem - zseniális tanmese.
Hagytam. Engedtem. Nem szóltam bele. Csak példát mutattam. Ő pedig változik. Afelé, amerre szeretném, hogy változzon. Ez ilyen egyszerű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése