2014. május 21., szerda

Csokis-mandulás epertorta



Nálunk most ez a legkedvencebb torta. A vasárnapi angyaltanfolyamra készítettem, jól meg is ettük a lányokkal (nem is maradt mit fotóznom...) Majd másnap Milán névnapjára is ez készült, leginkább, hogy lefotózhassam, meg azért is, mert a csokit és az epret is szereti - de ahogyan ez a nyers édességeknél lenni szokott, nekünk, felnőtteknek jobban ízlett, mint neki. Vessetek a mókusok elé - mi ezt nem annyira bántuk. 

Hozzávalók: 
Az alsó, csokis réteghez:
20 dkg mandula - 12 órára beáztatva, leszárítva, megőrölve (én mostanában a beáztatós fázist kihagyom és azzal nyugtatgatom magam, hogy magába szív éppen annyi nedvességet, amennyitől az enzimek felélednek benne). 
1 csésze datolya beáztatva - ez kihagyhatatlan, ugyanis kemény marad és nem lehet turmixolni
3-4 ek. jó minőségű kakaópor
3-4 ek. kókuszliszt
20 dkg eper
A mandulát az eperrel és 5-6 szem áztatott datolyával, majd a többi hozzávalóval összeturmixolom és egy 18 cm-es tortaforma aljába simítom (az enyém azért lett ilyen lapos, mert 24 cm-es formában készült, természetesen így is jó, csak kevésbé szép).
A középső epres réteghez:
50 dkg eper
6-7 szem áztatott datolya
2 ek. útifűmaghéj
2 ek. kókuszolaj
3-4 ek. kókuszliszt
Az epret a datolyával, majd a többi hozzávalóval összeturmixolom és a kakaós rétegre simítom.
Felső csokis réteg:
2 banán
5-6 szem áztatott datolya
2 ek. útifűmaghéj
3-4 ek. kakaópor (lehet jóféle olvasztott csoki is)
(Egyébként ez a kedvenc nyers csokipuding-receptem.
Szóval ezeket is mind összeturmixolom, majd az epres rétegre simítom.

A tetejét eperszemekkel és mandulaforgáccsal díszítem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése