Így utólag visszanézve sokkal több időt is tölthettem volna Milánnal... Persze rengeteg fontos dolgunk van az életben: a mosatlan edények, a szennyes ruha, a takarítás, meg az egyebek... ja és a munka, ami komoly dolog persze, ettől nagyon felnőttesnek tűnünk... közben az Élet meg elmegy mellettünk és egyszer csak arra eszmélünk, hogy a fejünkre nőtt és pipiskednünk kell, ha át akarjuk ölelni.
Persze nem voltam/vagyok rossz anya és nem is ostorozom magam... de tény, hogy többször odaülhettem volna játszani mellé, mert a mosatlan edények (meg a többi) azok egészen biztosan megvárnak.
És most itt van ez a kis szeretetbomba és valószínűleg én is beértem... Petya ösztönlény, kiköveteli a jussát és megtanít szeretni. Nekem pedig már mindegy, hogy éppen úszik a konyha, mert többet ér az, hogy hajnalban odabújik röfögve és nyalogat örömében (hiszen egész éjjel nem láttuk egymást:-)) és inkább hallgatom órákig, hogy ott szuszog vagy horkol mellettem, mint hogy kitakarítsam a kádat (vagy rendet rakjak vagy bármi).
Azt is látom, hogy Milánra is nagyon jó hatással van - nem mintha problémás lett volna - de egyre inkább ki tudja fejezni a szeretetét (komolyan, minden fiúgyereknek felírnék receptre egy kutyát). Hiszen a Férfi örökíti tovább a Szeretetet, a Nő pedig az Erőt. (Feltéve ha képesek vagyunk rá és nem sérültünk nagyon.)
Mindig van fontosabb, sőt halaszthatatlan dolgunk... pedig minden várhat. Mert az Élet rohan, újabb születésnapok, karácsonyok, újévek (és fogadkozások) követik egymást... így telnek el évtizedek és mi nem változunk. Élünk egymás mellett és nem mondjuk ki azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk, hogy szeretjük, hogy fontos, hogy büszkék vagyunk rá... de azt sem, ami bánt. Magunkban tartjuk az örömet, a szeretetet, a fájdalmakat, egyre áthatolhatatlanabb páncélt növesztve a szívünk köré egészen addig, amíg már nem lesz kinek elmondani...
Szóval ne várj tovább - szeress most. Ja, és legyen kutyád:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése