Bízol-e magadban?

 

fotó: Pinterest 

Peti Mogyi lett és szobatisztaságra nevelődik. Míg az oltásai miatt nem mehetett utcára, megtanulta, hogy csak pisipelusra intézheti a dolgait. Aztán mikor már kimehettünk, akkor is alig várta, hogy hazaérjünk és könnyíthessen magán, hiszen tudta, hogy csak a pelusra lehet. 1-2 hétig szerencsétlenkedtünk, álltunk lenn a hidegben vagy sétálgattunk, levittem a pisipelust is, hátha kedvet kap;  aztán mindig feladtam fél-egy óra után... Ő pedig nyilván nem értette, mit akarok tőle és utálta az egészet. Minek állunk lenn a farkasordító hidegben, mikor a kanapén szundikálhatna?! Nem vele volt a baj, én nem voltam elég kitartó és mindig feladtam a cél előtt. Nem bíztam benne (á, még kicsi, miért várok el tőle valamit, amit még nem ért, stb.) és nem bíztam magamban sem.

Aztán tegnapelőtt eljött a pillanat, hogy rövidre zárjuk a pisikérdést. Eltökélt voltam és tiszta volt a szándékom: ismerem a szokásait, tudom, mikor intézi a dolgát és azt is tudom, én mit akarok. Pisit az utcán. Most. Reggel gyorsan megetettem és levittem a ház elé. Jól felöltöztünk, project indul. Nyifogott, reszketett, sajnáltatta magát, be akart jönni. Pisi sehol. Fél nyolckor kezdtük, egy óra múlva hozott le Anna termoszban teát, Detti pedig telefonon tartotta bennem a lelket. Közben megismertem olyan lakókat, akiket 5 év alatt sosem láttam, mindenki olvadozott és biztatta: "jajjdecukivagy", "pisiljélmárgyorsan", ő meg továbbra is reszketett és sajnáltatta magát - és nem pisilt. Egyébként komoly rajongótáborunk van már a házban, kivéve Jolika nénit az ötödikről, de hát nem szeretheti az ember lányát (meg a vizsláját) mindenki...

 

Szóval tudtam, hogy most nem adom fel. Bíztam magamban, bíztam abban, hogy helyes, amit szeretnék és hogy eljött a megfelelő pillanat is. Most vagy soha. 

Elengedtem az irányítást - nem  tudtam, meddig fogunk a kapu előtt dideregni, de mindegy is volt, mert tudtam, hogy most sikerülni fog.

Aztán két óra várakozás, fagyoskodás és reménytelenség után megtörtént a Csoda.

Jutalomfalat, ünneplés, boldogság - majd gyorsan feljöttünk. És megértette, mit szeretnék tőle, azóta ha lemegyünk, rögtön tudja, mi a dolga. 

Csak meg kell várni a megfelelő pillanatot, bízni magunkban, bízni az Életben 

és kitartani.

Most csak két órát kellett várni... de sokszor éveken vagy évtizedeken át próbálja meg a hitünket az Élet.  És mi gyakran feladjuk. Nem bízunk meg magunkban, a képességeinkben, a férfiben, a nőben, a gyermekeinkben, a barátainkban - és nem bízunk a Gondviselésben és az Angyalokban sem.

Nem merünk beledőlni az életünk sodró áramlatába, a másik ölelésébe, az új dolgokba, mindig mindent tudni és kontrollálni akarunk. Örökké tartó szerelmet várunk el, még mielőtt beteljesülne, anyagi biztonságot, kőbe vésett dolgokat akarunk - és nem merjük megélni a pillanat Csodáját. Pedig a jövő a jelenben teremtetik... minden gondolat, sugallat és érzés, ami bennünk van, a miénk és előbb-utóbb szárba szökken - ha elég erős a hitünk.

Ha bízol magadban, az Élet is bízni fog Benned.